Igazságügyi Minisztérium

Az Igazságügyi Minisztérium elismeréseinek átadása 2016. március 21-én

KAPCSOLÓDÓ KÉPGALÉRIA! Fotó: Véssey Endre/IM 


Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter
Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából
nemzeti ünnepünk, 2016. március 15-e alkalmából


a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adta át


az alkotmányos alapjogok és az állami egyházjog területén jelentős tudományos és egyetemi oktatói munkája, valamint kimagasló színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként

DR. SZATHMÁRY BÉLA FERENC, a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság bírója, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyetemi tanára, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Egyházjogi Kutatóintézetének igazgatója, címzetes törvényszéki bíró részére,


jelentős tudományos és egyetemi oktatói munkája, illetve a főváros és Belváros-Lipótváros fejlesztése érdekében végzett sokrétű közéleti tevékenysége elismeréseként

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, jogász, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának volt dékánja, Budapest főváros volt köztársasági megbízottja részére,


a vajdasági magyar tudományos életben meghatározó, a polgári, kisebbségi és emberi jogokkal, illetve a polgári jogi kodifikációval kapcsolatos nagyhatású kutatásai és publikációi, valamint több évtizedes egyetemi oktatói munkája elismeréseként

DR. SZALMA JÓZSEF, az MTA doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alapító tagja és elnöke részére

a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adta át


Esztergom és környéke családjainak gyógyítását és a betegségek megelőzését több évtizeden át példás elhivatottsággal szolgáló, magas színvonalú orvosi munkája elismeréseként

DR. BENSE TAMÁS, a Sanatio Art Gyermek, Háziorvosi, Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. gyermekgyógyásza részére,


széleskörű ügyvédi praxisa és kamarai közéleti tevékenysége mellett a környezetvédelmi jog területén folytatott, nemzetközileg is jelentős tudományos és oktatói munkája elismeréseként

DR. GELLÉRTHEGYI ISTVÁN, a Gellérthegyi Ügyvédi Iroda vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolájának oktatója, egyetemi docens részére


kimagasló szakmai tudáson alapuló több évtizedes ügyvédi és értékes kamarai vezetői munkája elismeréseként

PONGRÁCZNÉ DR. CSORBA ÉVA, a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara elnöke részére


a növénytermesztés és állattenyésztés első számú vezetőjeként példaadó szakmaszeretettel végzett több évtizedes vezetői munkája, azon belül is főként a modern martonvásári minőségi búzafajták szaporításában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként

DR. RÉTHY LÁSZLÓ, a Gyermelyi Holding Zrt. igazgatósági tagja részére


a gazdasági és kereskedelmi jog területén elért tudományos eredményei, jelentős publikációs tevékenysége és egyetemi oktatói munkája elismeréseként

DR. VERESS EMŐD, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója részére



Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter

a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetésekről szóló 2011. évi CCII. törvény 22 § (1) bekezdés b) pontja, továbbá az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 4/2015. (III.3.) IM rendelet alapján

a magyar igazságügyért - kodifikátorként és állami vezetőként (miniszterhelyettes, közigazgatási államtitkár), majd pedig ügyvédként - végzett több évtizedes áldozatos munkájáért

DR. BOGDÁN TIBORNAK

Isépy Tamás Emlékérmet adományozott.


Huzamos időn át végzett szakmai munkája, valamint az Igazságügyi Minisztérium eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerzett érdemei elismeréseként

Miniszteri Elismerő Oklevelet
adományozott

Christine Simonart-nak, a Miniszteri Kabinet munkatársának;

dr. Czombos Tamásnak,  az Európai uniós igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkárnak;

Császár Sándornénak, a Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság személyi asszisztensének;

dr. Eördögh Ágnes Eszternek, az Igazságügyi és Magánjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság titkárságvezetőjének, főosztályvezetőjének;

Fazekasné Varga Viktória Hildának, az Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet titkársági referensének, közigazgatási tanácsadójának;

dr. Gazsik Lajosnak, az Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetőjének;


Gyömbér Katalinnak, a Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ügyviteli asszisztensének;

dr. Győriványi Rékának, a Jogszabály-előkészítés Összehangolásáért és Közjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság titkárságvezetőjének, főosztályvezetőjének, szakmai főtanácsadójának;

dr. Hajas Barnabásnak, a Speciális Ügyek Főosztálya főosztályvezetőjének;

Horváthné Sziklai Gabriellának, a Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály irodai ügykezelőjének;

Ivánkovics Jánosnénak, a Nemzetközi Büntetőjogi és Emberi Jogi Főosztály Nemzetközi Büntetőjogi Osztály irodavezetőjének;

Jenei Juditnak, a Parlamenti Főosztály titkársági referensének;


Kádár Tündének, az Európai Uniós Jogi Főosztály titkársági szakreferensének;

dr. Kárpátiné Dr. Juhász Hajnalkának, a Miniszteri Kabinet Miniszteri Tanácsadói Osztály kabinetmunkatársának, közigazgatási főtanácsadójának;

Kocsis Eszternek, a Miniszteri Kabinet Miniszteri Titkárság titkárnőjének;

dr. Kőrösy Juditnak, a Gazdasági Kodifikációs Főosztály Gazdasági Jogi Kodifikációs Osztály jogszabály-előkészítőjének, szakmai főtanácsadójának;

Litauszky Istvánnak, a Jogszabály-előkészítés Összehangolásáért és Közjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság Magyar Közlöny Szerkesztési Osztály szakreferensének;

dr. Lubóczki Katalinnak, a Versenyjogi, Fogyasztóvédelmi és Szellemi Tulajdonjogi Főosztály jogi szakreferensének;

dr. Minkó Renáta Évának, a Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály Polgári Jogi és Nemperes Eljárásjogi Kodifikációs Osztály jogi szakreferensének;

dr. Pázsit Veronikának, a Büntető Anyagi Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Kodifikációs Főosztály jogi szakreferensének, szakmai tanácsadójának;

Pesszer Lászlónak, a Közigazgatási Államtitkári Titkárság gépkocsivezetőjének;

Quirin Mária Benignának, a Miniszteri Kabinet Protokoll Osztály főosztályvezető-helyettesének;

Rada Beátának, a Költségvetési Főosztály titkárnőjének;

dr. Révfy Tivadarnak, a Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya Nemzetközi Osztály főosztályvezető-helyettesének, közigazgatási főtanácsadójának;

Schreiber Zsoltnénak, a Közjogi Koordinációs Főosztály titkársági referensének;

Skuta Vilmosnak, a Költségvetési Főosztály hivatalsegédének;

dr. Szabó József Tamásnak,  beosztott bírónak, a Miniszteri Kabinet jogi szakreferensének;

dr. Szege-Nagy Eszternek, az Igazságügyi Felügyeleti Főosztály jogi szakreferensének, szakmai tanácsadójának;

dr. Szűcs Krisztina Borbálának, a Miniszteri Kabinet Társadalmi Kapcsolatok Osztálya osztályvezetőjének, közigazgatási főtanácsadójának;


Tari Sándornak, a Miniszteri Kabinet kabinetfőnökének, főosztályvezetőjének;

Tózsa Rékának, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Iroda irodavezetőjének;

Virág-Kiss Eszternek, a Miniszteri Kabinet Protokoll Osztály protokoll munkatársának;

dr. Wagner Zsófiának, az Európai Uniós és Nemzetközi Igazságügyi Együttműködésért Felelős Államtitkári Kabinet politikai tanácsadójának.

Menü

Főoldal

Navigáció