Bódis Kriszta

Bódis Kriszta az integrációs modellekről, az elfogadásról és a soha nem beletörődésről

Nő, író, pszichológus. Művészként és szociálpszichológusként a társadalmi problémák kezelésével foglalkozik. 1998-2013 között Ózd Hétes telepen, a roma közösségben évekig önkéntes aktivistaként végzett tevékenységének eredménye az Alkotásközpontú szociális és integrációs modell. 2014-től a Van Helyed Stúdió megalapítója és vezetője.

Alkotásközpontú szociális és integrációs modell
Pszichológia és esztétika szakot végzett, tanulmányaival párhuzamosan publikált költőként és íróként. Közel száz szociodokumentum riportot készített a Magyar Televíziónak a periférián élők helyzetéről, problémáiról. Később független filmesként ugyanezeket a témákat járta végig, több évig forgatott dokumentumfilmeket. „Alkotói, közéleti és tanári tevékenységemmel párhuzamosan 1998-tól végzett önkéntes alkotó és szociális aktivitásom eredménye egy bővíthető és máshol is adaptálható szolgáltatási rendszer, amit Alkotásközpontú szociális és integrációs modellnek neveztem el. A modell hosszú évek alatt fejlődött, az ózdi Hétes telepen – 400 fő, 250 gyerek között - a helyi viszonyok részt-vevő megfigyeléséből a partnerség igényével. Később, 2011-ben az addigi munkára alapozva hívtam életre a Van Helyed Alapítványt és 2014-ben Van Helyed Stúdiót. Sok mindent sikerült létrehozni az elmúlt 15 év alatt, aminek az állam töredékét sem volt képes elérni, a mindenkori kormányoktól függetlenül sem.”

Strukturális megoldások
A Van Helyed Alapítvány olyan szolgáltató rendszert épít, amely átfogó strukturális megoldásokat kínál a hátrányos helyzetű, többségében roma gyermekeknek, családjaiknak és a leszakadó társadalmi csoportoknak ahhoz, hogy képessé váljanak kitörni a tartós szegénységet újra termelő ördögi körből. Esetleges beavatkozások helyett jól tervezett, átfogó, integrációs szolgáltatások szorosan egymáshoz kapcsolódó láncolatát fejlesztjük, a roma telepi közösségekkel együtt végzett munkától a patronáló oktatási- és szociális esetkezelésig. Nem “célcsoportként” kezeljük a hátrányos helyzetben élőket és a cigányságot, hanem partneri, empowerment alapú együttműködést igyekszünk kialakítani.

Nem beletörődni
„Én nem vagyok különösebben bátor ember – vallja magáról Kriszta, - sőt lehet, hogy az átlagosnál is gyávább vagyok, csak ebbe soha nem törődtem bele. Talán ezt látja az a tágabb közösség is, aki a munkámat értékeli. Sajnálom egyébként a katonákat. Anya vagyok és minden katonában a gyermekeinket, apáinkat, társainkat látom. Jó volna békében élni, egy olyan világban, ahol nem öldöklik egymást sem eszméikért, sem szabadágukért, sem a hatalomért az emberek.”

Elfogadni a másik embert
„Minden nap kihívás segítőként, ahogy nyilván a női szerepek önmagukban is kihívást jelentenek, de átalakítani, megosztani a szerepeinket az még nagyobb kihívás. Ha sikerül magamban legyőzni valamit, ami nem jó, vagy sikerül elfogadnom másokat, akkor ebből sokat tudok töltekezni, csakúgy, mint a hitemből. Fontos, hogy függetlenek tudjunk maradni és önmagunk legyünk. Tudjuk meghaladni a korlátainkat, elfogadni a másik embert az összes bűnével együtt, és a másik emberért cselekedni. Mindehhez manapság nagy bátorság kell.”

Nem valósultak meg a 48-as álmok
Ha azt mondom, hogy 1848, Krisztának a történelem felvételije jut eszébe a rendszerváltás előtti évben: „A szóbelin úgy éreztem, hogy végre szabad emberek előtt mondhatom el a véleményemet arról, hogy Magyarország nem szabad, hogy nem teljesültek a 1848/49-es célok. A felvételi bizottság mélyen hallgatott, én meg lelkesen küldtem haza a "ruszkikat" és "nem engedtem 48-ból". A szóbeli pontszámom olyan alacsony lett, hogy nem vettek fel. Aztán jött a rendszerváltás, de a 48-as álmok máig nem valósultak meg, pedig idén leszek én is 48. Kedvenc hőseim a szabadságért katona ruhában harcoló nők, a sok bátor cigány katona és az ismeretlen veteránok.”

Menü

Főoldal

Navigáció