Belügyminisztérium

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül

Bátorságért Érdemjelet adományoz, egyben jutalomban részesíti

BAUKÓ PÉTER tű. százados urat,
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság,
Mezőtúri Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Mezőtúri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
szolgálatparancsnokát,
aki egy társasházi lakásból egy idős, betegeskedő asszonyt mentett ki
Mivel a bejárati ajtón már nem lehetett bejutni, az erkélyen keresztül hatolt be az akkor már füsttel teli lakásba. A gomolygó füstben, a padlóhoz lapulva haladt a helyiségekben, amikor megtalálta a kamrában magatehetetlenül fekvő asszonyt. A hölgy teste beszorult és az események hatására sokkos állapotban volt. Baukó százados – míg társai megszüntették a füstképződést és megkezdték a szellőztetést – végig a sérült mellett maradt a mentők kiérkezéséig, nyugtatta a sokkos állapotú nőt.


Bátorságért Érdemjelet adományoz, egyben jutalomban részesíti

BERZI TAMÁS tű. törzsőrmester urat,
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság,
Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Miskolci Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága
beosztott tűzoltóját,
aki a Sajó folyón melles csizmában való átkelés után, kihúzós létrával, mentőkötéllel a kezében kezdte meg a körülbelül 20 méter magas fán rekedt személy mentését. A létra nem volt elég hosszú a személy eléréséhez, a további út megtételét nevezett vállalta. Kiemelkedő fizikai erőnlétének köszönhetően a személyt elérte, majd mivel a sérült kezdte elveszíteni az eszméletét Berzi törzsőrmester a testi épségét kockáztatva, egyéni védőeszközével rögzítette a sérültet. Miután saját biztonságos rögzítését kötél segítségével megoldotta, több mint egy óráig a sérült mellett maradt, a barlangi mentők kiérkeztéig.


Bátorságért Érdemjelet adományoz, egyben jutalomban részesíti

KOHÁRI GÁBOR tű. főtörzsőrmester urat,
a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság,
Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Váci Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága beosztott tűzoltóját
aki egy négyemeletes panelház első emeleti lakásában keletkezett tűzből egy középkorú férfit menekített ki. A kiérkező tűzoltóegység a lakásban keletkezett tüzet két irányból közelítette meg, a bejárati ajtón át és az első emeleti ablakon keresztül. A személy kimenekítése az égő lakásból az első emeleti ablakon keresztül sugárvédelem mellett történt, légzésvédelmi készülék igénybevételével. A szakszerű beavatkozásának köszönhetően a tűz nem terjedt tovább a szomszédos lakásokra.

 


Magas minőségben tervezett és kivitelezett épületein túl, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán végzett oktatói tevékenysége, a Breuer Marcell Doktori Iskola megalapítása és működtetése, valamint a XIII. Velencei Építész Biennálé Magyar Pavilonjának kurátori munkája elismeréséül

Ybl Miklós-díjat adományoz, egyben jutalomban részesíti

DR. BACHMANN BÁLINT DLA urat,
a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar dékánját.

 

Ybl Miklós-díj adományozásban részesül

DR. FERENCZ MARCEL ISTVÁN DLA úr,
a Debreceni Egyetem, Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékének főiskolai tanára
a Pro Architectura-díjas Hun Fürdő tervezője,
a 2010. évi Velencei Építész Biennálé Magyar Pavilonjának építészeti, társkurátori munkájáért, közéleti szerepvállalásáért, valamint a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékén végzett oktatói tevékenysége elismeréséül.



Ybl Miklós-díj adományozásban részesül

KRAVÁR ÁGNES asszony,
nyugalmazott építész és vezető tervező
a soproni Domonkos udvari lakóépület, a kőszegi Kastélyszálló és a pécsváradi István király szálloda tervezője,
aki munkáiban Kós Károly és Makovecz Imre örökségét viszi tovább.

 

Hagyománytisztelete, szakmai igényessége, az általa tervezett épületeken megmutatkozó szakszerű racionalitás, valamint az építészeti grafika oktatásában kifejtett munkássága elismeréséül, a fertődi Eszterházy-kastély felújításáért

Ybl Miklós-díj adományozásban részesül

MOLNÁR CSABA DLA úr,
a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
Építészmérnöki Kar Rajzi és Formaismereti Tanszék egyetemi docense
Kós Károly-díjas építész.

 

A népi építészet értékeinek megőrzéséért, fennmaradásáért végzett sok évtizedes áldozatos munkája, valamint építészettörténeti munkássága elismeréséül

SISA BÉLA úr,
nyugalmazott okleveles építészmérnök.


 

Eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül

A Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát adományozza

HEY ATTILÁNÉ asszonynak,
a Belügyminisztérium Műszaki Főosztálya
főosztályvezető-helyettesének

GYULAI GÁSPÁR úrnak,
Tiszakóród község nyugalmazott polgármesterének

KÁTAI JÓZSEF úrnak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Dél-alföldi Regionális Igazgatósága osztályvezetőjének

DR. KISS ATTILA TAMÁS r. ezredes úrnak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal általános főigazgató-helyettesének

SKODA FERENC úrnak,
Bátaszék város jegyzőjének

DR. SÜLI ÉVA MÁRIA asszonynak,
Pócspetri község jegyzőjének

 
A Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát adományozza

GELLÉRT LAJOS úrnak,
Budapest Főváros XIII. kerületi Polgármesteri Hivatala
szakmai főtanácsadójának, nemzetközi és sajtó referensének

LÁNG ISTVÁN ÁGOSTON úrnak,
az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettesének

PATÓ ISTVÁN úrnak,
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal,
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztálya vezetőjének

SALLAI ANDRÁSNÉ asszonynak,
Nagykőrös Város Polgármesteri Hivatala főmunkatársának



Több évtizedes kimagasló, példaértékű szolgálati tevékenysége elismeréséül

Szent György Érdemjelet adományoz

VALENTA LÁSZLÓ ny. r. dandártábornok úrnak,
a Belügyminisztérium Ellenőrzési Főosztálya vezetőjének


DR. BOGNÁR LÁSZLÓ ny. r. ezredes úrnak,
a Belügyminisztérium Személyügyi Főosztálya főosztályvezető-helyettesének

HABLICSEK NIKOLETTA r. őrnagy asszonynak,
a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, Ügyeleti Osztálya vezetőjének


 
Kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül soron kívül előlépteti

rendőr ezredessé

DR. BÁLINT LÁSZLÓ r. alezredes urat,
a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ
főosztályvezetőjét

DR. BOGYAY FERENC r. alezredes urat,
a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjét

DR. DÓCS ANDRÁS r. alezredes urat,
a Nemzeti Nyomozó Iroda főosztályvezetőjét

LAKATOS TIBOR r. alezredes urat,
az ORFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetőjét

LUKÁCS ANITA r. alezredes asszonyt,
az Országos Rendőr-főkapitányság Titkársági Főosztályának vezetőjét

SZABÓ FERENC r. alezredes urat,
a Készenléti Rendőrség Közrendvédelmi Főosztályának vezetőjét

SZABÓNÉ CSONTOS STEFÁNIA r. alezredes asszonyt,
az ORFK Kommunikációs Szolgálatafőosztályvezetőjét

 

 

Tűzoltó ezredessé

EGRI GYULA tű. alezredes urat,
a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját

ERDÉLYI ISTVÁN tű. alezredes urat,
a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
igazgató-helyettesét

DR. GYURKA TÍMEA tű. alezredes asszonyt,
a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hivatalának vezetőjét

RÁCZ GYÖRGY tű. alezredes urat,
a BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság
Oktatási Igazgatóságának vezetőjét


Büntetés-végrehajtási ezredessé

DR. FÜZESI VIKTOR bv. alezredes urat,
a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokát

Nyugállományú rendőrezredessé

LEGÁTH JÓZSEF ny. r. alezredes urat
a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága
volt osztályvezetőjét, kapitányságvezető-helyettesét



Kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül rendőrségi főtanácsosi címet adományoz

DR. FÜLÖP VALTER r. ezredes úrnak,
a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának

HUJBER ERZSÉBET r. alezredes asszonynak,
a Nemzeti Védelmi Szolgálat osztályvezetőjének


 
Magyarország címerével ékesített aranygyűrű emléktárgyat adományoz

KUMMERT SÁNDOR úrnak,
a BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság
Logisztikai Osztálya kiemelt főelőadójának, csoportvezetőnek

 

Dísztőr emléktárgyat adományoz

DR. LÓCZI ZSOLT r. ezredes úrnak,
a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetőjének


Zsolnay készlet emléktárgyat adományoz

MAKAI ANDREA r. őrnagy asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Pest Megyei Regionális Igazgatósága
engedélyügyi ügyintézőjének.

Menü

Navigáció