A szabadságharc hősei

Az alábbiakban szemelvényeket olvashatnak a szabadságharc ismert és ismeretlen hőseinek életútjából, az ország első számú vezető államférfijaitól az ismeretlen, szabadságért küzdő honvédekig:
”Tisztelet a bátraknak!”

 

Batthyány Lajos (1807-1849)

Az ország egyik legrégibb és leggazdagabb családjának a sarjaként született 1807. február 10-én. Az 1840-es évek közepétől a főrendi ellenzék elismert vezetője volt, aki Kossuthnál is radikálisabb hangot ütött meg, ha az ország önrendelkezéséről volt szó.

Az ő javaslatára kezdték 1840-ben rögzíteni a felsőház eseményeit. Eleinte maradéktalanul osztotta Széchenyi István gazdasági és politikai nézeteit (lónemesítést, lóversenyek rendezése, selyemhernyó-tenyésztés). Megalakította a Vas vármegyei szombathelyi gazdasági egyesületet, majd a cukorgyár-egyletet a gazdasági élet fellendítése érdekében.

A reformmozgalmat a főnemesek vezetésével képzelte el, de programja a köznemesség reformelképzeléseihez állt közelebb. Széchenyi és Kossuth vitájában – Kossuthtal kapcsolatos kezdeti fenntartásai ellenére – kiállt Kossuth mellett. Kossuth Lajossal gazdasági egyesületek vezetőjeként 1843-ban került kapcsolatba. Az 1843–1844-es országgyűlésen már nemcsak a főrendi, hanem az egész országgyűlési ellenzék vezéralakja volt.

Az országgyűlés berekesztése után Pestre költözött, és 1845-ben az ellenzék központi választmányának elnökévé választották. Aktív szerepet vállalt újabb gazdasági egyesületekben (Magyar Kereskedelmi Társaság, Magyar Cukorgyár Egyesület), majd a Védegylet szervezésében (ennek elnöke távoli rokona, Batthyány Kázmér gróf lett). 1846-tól legfőbb törekvése az ellenzék egységesítése, egy párt szervezése, programjának kidolgozása lett. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-én alakult meg, és első elnökévé Batthyány Lajost választották.

Kossuth döntően neki köszönhette, hogy az 1847-es országgyűlésre Pest megyei követté választották; ezután a főrendi házban Batthyány és az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére. A reformokból született első, modern értelemben vett országgyűlési, vagyis az 1848-as választásokon, a sárvári kerületben indult, amit megnyervén parlamenti mandátumhoz jutott.

1848. március 17-én István nádor miniszterelnökké nevezte ki. A magyar alkotmányosság érdekében radikális lépésekre is kész volt, de csak a törvényesség betartásával és betartatásával. Nevéhez fűződik a nemzetőrség és a honvédség megszervezése. Ezek irányítását is ő maga látta el. 1848. szeptember 11-én lemondott, mert úgy látta, hogy az áprilisi törvények szellemében már nem lehet megoldani Ausztria és Magyarország konfliktusát. 1849 januárjában békekövetként érkezett Windisch-Grätzhez, de a tábornagy még magánemberként sem volt hajlandó fogadni őt.

Ezután Deák Ferenc a menekülésre biztatta Batthyányt, aki erre nem volt hajlandó. 1849. január 8-án letartóztatták és hadbíróság elé állították. A hadbíróság végül 1849. augusztus 30-án kötél általi halálra ítélte, de az ítéletet csak október 5-én közölték Batthyányval, aki a kivégzést megalázónak találta, ezért egy a felesége, Zichy Antónia által becsempészett tőrrel, a kivégzés előtti éjszaka öngyilkosságot kísérelt meg, de életben maradt.

A tőrrel nyakon szúrta magát, ezért az akasztás lehetetlenné vált. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt Haynau dühöngött. Kivégzésekor a gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jäger, éljen a haza!"

Batthyány periratait a Monarchia felbomlásáig zárolták, titkos letétként bécsi archívumokban őrizték: G.L.B. szignókkal jelezve. Rehabilitálása jogi értelemben a mai napig nem történt meg, az ellene hozott halálos ítéletet nem semmisítették meg. „Viam meam persequor” (Saját utamat járom). Noha jelentős részben családja rangjára, nevére, ősi hagyományaira támaszkodott, mégsem a Batthyányak évszázados jelmondatát használta („Hűséggel és bátorsággal”), hanem sajátot választott; ez volt a pecsétnyomójába is vésve. Ezzel egyrészt családján belül is megkülönböztette önmagát, másrészt politikai értelemben is próbálta a saját útját járni, mint ahogy tette is kivégzéséig.

Minden évben október 6-án, az aradi vértanúk Emléknapján, az Aradon kivégzett 13 vértanú, illetve az ugyanezen a napon, Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk.

Batthyány Lajos. Forrás: OSZK EPA

 

 

Kossuth Lajos (1802-1894)

1802. szeptember 19-én született, evangélikus köznemesi család sarjaként. Sátoraljaújhelyen végezte elemi iskoláit, majd Eperjesen és a sárospataki református kollégiumban tanult. Pesti joggyakornokoskodása után 1823-ban ügyvédi vizsgát tett. 1824–32 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vármegyében. 1827-ben már táblabíró, később Sátoraljaújhely ügyésze lett.

1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre a néhány Zemplén vármegyei főrend megbízásából. Itt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat (1832–től 1836-ig), amelyben a liberális reformellenzék harcát sokszorosított magánlevelek formájában, a cenzúrát elkerülve népszerűsítette.

A reformországgyűlés 1836 tavaszi berekesztése után a megyegyűlésekről Törvényhatósági Tudósítások címmel folytatta beszámolóit, noha ezt a nádor megtiltotta.  Miután nem volt hajlandó abbahagyni a Tudósítások szerkesztését, 1837. május elején letartóztatták, egyidejűleg pesti szállásán lefoglalták irományait és leveleit. A királyi tábla, a vizsgálati fogságban eltöltött időn felül, háromévi börtönre ítélte, a hétszemélyes tábla pedig még egy évvel megtoldotta a büntetést. Fogsága alatt megtanult angolul, ami korábbi német és francia nyelvtudásával együtt lehetővé tette számára, hogy – idő múltán társadalomtudományi művekhez is hozzájutva – a börtönfalak között is tovább tágítsa ismereteit.

1840 májusában szabadult, Deák Ferenc közbelépése folytán, a többi politikai fogollyal együtt amnesztiát kapott. A közvélemény mellé állt és „börtön-mártíromsága miatt” nagy becsben tartották. 1841 elején Kossuth a magyar sajtó történetében korszakot nyitó Pesti Hírlap szerkesztője lett. A kormánykörök úgy vélték, hogy a cenzúra és pénzforrások hiánya majd gátat szab ellenzéki szellemének, illetve a kis példányszámban megjelenő lapot hatástalannak, erőtlennek vélték. Kossuth Lajos azonban megteremtette a modern magyar politikai újságírást. Vezércikkei sorra vették a gazdaság és a társadalom égető problémáit és jövőbe mutató reformgondolatai megoldást is kínáltak. Sikere átütőnek bizonyult, fél év múltán több előfizetője volt, mint valaha is addig magyar sajtótermékeknek, első kéthavi számait a később jelentkezők kérésére pótlólag újra kellett nyomtatni.

Önálló nemzetállamot akart a birodalmon belül (nemzeti önrendelkezés), érdekegyesítéssel, melyet a jobbágyfelszabadítás segít. (Az 1839-40-es országgyűlésen elfogadott önkéntes örökváltsággal csak a jobbágyság kis részét szabadította fel, ezért kötelező örökváltság bevezetésére volt szükség, amelynél a kárpótlást az állam magára vállalja.) A nemesség megadóztatása (közteherviselés) az anyagi alap megteremtését szolgálta elgondolásai szerint. A nemzeti egységgel kiterjeszthetők a politikai szabadságjogok (törvény előtti egyenlőség, a nemesi vármegye népképviseleti alapokra helyezése, hosszú távon pedig népképviseleti országgyűlés és felelős kormány alakulhat). Kossuth látta, hogy a polgári átalakulás kulcsa a köznemesség lehet.

1844. július 1-jén Landererrel, a Pesti Hírlap kiadó tulajdonosával vitába keveredett. Kossuth a megszaporodó előfizetőkre hivatkozva – 60-ról 5200-ra nőtt a példányszám – béremelést kért, amiben meg is egyezett Landererrel, aki azonban (hónapokkal később) Bécs utasítására mégsem adta meg a kialkudott bért, így Kossuth felmondott, és ezután a Védegylet folyóiratába, a Hetilapba írta cikkeit.

Kossuth felismerte, hogy önálló nemzeti ipart kell teremtenünk védővámokkal. Az 1843–44-es országgyűlésen azonban nem sikerült kivívni az önálló magyar vámterületet. A Védegylet tagjai arra kötelezték magukat, hogy hat évig csak hazai szövetet vásárolnak. A 1844. október 6-ai pozsonyi alakuló gyűlésen az elnök Batthyány Kázmér, az alelnök Teleki László, az igazgató Kossuth Lajos lett (1846. augusztus 20-án mondott le igazgatói tisztéről). A szervezet jelentősége az volt, hogy általa létrejött a liberális reformpártiak első országos szervezete, melyre a későbbiek során az ellenzék politikai intézményei is épülhettek.

Kossuth nagy szerepet játszott abban, hogy 1847-ben megalakult az Ellenzéki Párt, amelynek általánosan és kötelezően végrehajtandó örökváltság követelését emelte programjába. Ez az antifeudális alapkövetelés Kossuth megnyilatkozásaiban olyan továbbiakkal társult, mint a nemesi adómentesség megszüntetése, a közteherviselés bevezetése, az igazságszolgáltatás reformja, különös tekintettel az úriszéki bíráskodás és a testi büntetés kiküszöbölésére, a törvény előtti egyenlőség megvalósítása, a zsidók jogfosztottságának felszámolása és a nép politikai jogokban részesítése. Az ipar fejlesztését létkérdésnek ítélte. Célul tűzte ki „az ipar felvirágzását akadályozó céhek” s a kereskedelem szabadságát megszorító korlátozások felszámolását, a közlekedés fejlesztését, a belső, de mindenekelőtt a világpiaccal kapcsolatot teremtő vasútvonalak megépítését, szükség szerint külföldi tőke igénybevételével is.

1845 októberében Kossuth és Széchenyi Fiumében találkozott a vasút építése ügyében, ennek az utazásnak az alkalmával irányult Kossuth figyelme a tengeri hajózás lehetőségeire.

1847 őszén került először Kossuth követként a pozsonyi országgyűlésekre. Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án felirati javaslatában az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Az udvartól az úrbéri viszonyok felszámolásának, a közteherviselés megteremtésének, a politikai jogok kiterjesztésének, a gazdasági fejlődés biztosításához szükséges intézkedéseknek a jóváhagyását kívánta és olyan „minden idegen avatkozástól független nemzeti kormány” kinevezését, amely „a többség alkotmányos elvének legyen felelős” elv megtestesítője. Döntő szerepe volt abban, hogy a bécsi küldöttség kikényszerítette Bécs hozzájárulását a feliratban foglaltakhoz, s az az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő áprilisi törvényeket és.

Kossuth Lajos. Forrás: OSZK MEK

 

A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett, nevéhez fűződik az önálló magyar pénz (Kossuth-bankó) megteremtése és az ország első költségvetésének összeállítása. Szeptember 6-án Kossuth elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a védelmi szükségletek fedezésére. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom eredményeit megszilárdítani törekvő kormány álláspontját képviselte, ugyanakkor mind szorosabb kapcsolatba lépett a radikálisokkal. Miután azz osztrák minisztérium nyíltan állást foglalt a 1848-as törvények ellen, és Jellacsics betört az országba, Batthyány és kormánya lemondott. A szeptember 11-ei ülés Kossuth vezetése alatt forradalmi határozatokat hozott a pénzügy és katonaság dolgában a megtámadott haza védelmére. Batthyány újabb kísérlete egy kabinet alakítására nem sikerült,. Szeptember 15-én javasolta, hogy az  országgyűlés válasszon a miniszterelnök védelmi intézkedéseinek ellenőrzésére parlamenti bizottságot. Ez szeptember 21-én alakult meg, s Batthyány szeptember végi távozása után (Országos) Honvédelmi Bizottmány néven folytatta tevékenységét. Kossuth szeptember 24-től nagy sikerű toborzókörúton (melynek állomásai Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Szeged, Szolnok és Abony voltak) szólította fel a népet a haza és a jobbágyfelszabadító forradalom védelmére.

A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Kossuthot választotta elnökévé. Nemcsak az ausztriai kormány, hanem maga a nemzet is azonosítani kezdte személyét a forradalom, a szabadságharc ügyével. Ő nevezte ki a feldunai hadsereg vezérévé Görgei Artúrt és az erdéklyi hadsereg parancsnokává Bem Józsefet. A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében.

Miután Windisch-Grätz 1848 decemberében Budáig szorította vissza  a feldunai magyar sereget és Pesthez közeledett, Kossuth az országgyűléssel együtt Debrecenbe költözött. Hihetetlen tevékenységet fejtett ki: beszédeket tartott az országgyűlésen, levelezett a hadvezérekkel, utasításokat, parancsokat küldözgetett, s ő maga is többször ellátogatott a táborba, hogy a katonákat vitézségre , a vezéreket összetartásra buzdítva. Az 1849. március 4-ei osztrák oktrojált alkotmány végképp megsemmisítette Magyarország önállóságát. Kossuth az erdélyi és a tavaszi hadjárat szerencsés kimenetele láttán  ezért kezdeményezte a debreceni nemzetgyűlésen 1849. április 14-én a függetlenség kimondását f  és a Habsburg-ház trónfosztását, Kossuthot ugyanazon az ülésen ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották.

Buda elfoglalása után Kossuth és a kormány Pestre tette át a kormány székhelyét, de az osztrákok újabb betörése és az orosz intervenció miatt csak rövid ideig volt itt maradása. Az országgyűléssel együtt Szegedre, majd Aradra vonult. Az augusztus 9-i vesztes temesvári csata után Kossuth 1849. augusztus 11-én Aradon Görgeire ruházta a legfőbb polgári és katonai kormányzatot, aki röviddel ezután – mivel a nagyobb áldozattal járó további harc értelmetlenné vált – letette a fegyvert.

Kossuth még aznap eltávozott Aradról Lugos felé. Bem seregének romjaihoz csatlakozott, de a kormányzást nem volt hajlandó újra felvenni,, bár Bem őt erre felszólította. augusztus 17-én török földre lépett. Az oszmán hatóságok rövidesen Kisázsiába, Kütahyába internálták, ahonnan csak 1851-ben szabadult. Ezt követően előbb Angliában, majd Ameriklában népszerűsítette a magyar ügyet. Az 1859-ben kitört osztrák – francia-piemonti háború során megpróbálta hadicéllá tenni a magyar függetlenség helyreállítását, de reményei nem váltak valóra. 1861-ben Torinóban telepedett le, ezért „turini remetének” is nevezték. 1862-ben dolgozta ki a közép- és kelet-európai térség államait összefogó Duna-konföderáció tervezetét.  Mindent megtett a magyar függetlenség helyreállításáért, ám az i 1867. évi osztrák-magyar kiegyezést nem tudta megakadályozni. A kiegyezést rossz alkunak tartotta, aamellyel a nemzet végzetes történelmi kényszerpályára szorul. Halálra ítéltnek látta a Habsburg-államot, mert szerinte 1848 óta elzárta a határai között élő népek nemzeti fejlődését.

1894. március 2-án este 11 órakor Torinóban halt meg.

 

Gábor Áron (1814-1849)

1814. november 27-én született a háromszéki Bereck faluban. Iskoláit Bereckben és Csíksomlyón végezte. Katonai szolgálatát Kézdivásárhelyen kezdte, ám nemsokára Gyulafehérvárra került, ahol tüzérségi kiképzést kapott, majd tüzértizedesnek nevezték ki. 25 éves kora után Pesten és Bécsben gyarapította tovább katonai-műszaki ismereteit, dolgozott ágyúgyárban is.

Gábor Áron 1848 november elején jelentkezett Berde Mózes kormánybiztosnál is, hogy engedélyt kérjen nála ágyúöntésre. A kormánybiztos kételkedett az ötlet kivitelezhetőségében. Amikor Puchner Antal császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Háromszék városait, és a helyi Honvédelmi Bizottmány népgyűlést hívott össze Sepsiszentgyörgyre, ismét felmerült az ágyúöntés gondolata. November 16-án, a fegyver-, lőszer- és főleg ágyúk hiánya miatt már-már a megadás mellett döntöttek, mikor az addig háttérben megbúvó Gábor Áron szólásra emelkedett: "Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Lesz ágyú, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tiz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának."

Szavait a székelyek nagy lelkesedéssel fogadták. A háromszékiek elhatározták, hogy fegyverrel védik meg a szabadságukat. Gábor Áron ingóságai jó részét pénzzé tette, a háromszékiek pedig harangjaikból ágyút öntöttek. Az első ágyúkat Bódvajon készítette Gábor Áron, első ágyúját  Jókai Mór szerint "Jancsi"-nak nevezték.

1848. november 30-án jött el az első alkalom, mikor Gábor Áron ágyúi először ütközetben is eldördültek. A Heydte császári tiszt vezetése alatt Háromszékre benyomuló osztrák sereg igyekezett a székelyek ellenállását letörni, azonban a Hídvég melletti ütközetben váratlanul megszólaló új ágyúk eldöntötték a küzdelem kimenetelét. A székelyek győzelmet arattak. Gábor Áron ágyúi kiválóan helytálltak a császári csapatok számban fölényben lévő ágyúival szemben is. Gábor Áron november végétől a háromszéki hadiüzemek szervezője és vezetője volt; miután pedig a bodvaji kohót feldúlták az osztrákok, Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést. A tüzéreket is ő képezte ki, először főleg a kézdivásárhelyi diákok közül. Többször a harcokban is részt vett; lován ütegtől ütegig nyargalva irányította a tüzéreket. 1849. március 24-én Bem József tüzér őrnagynak nevezte ki.

A Gábor Áron műhelyében készült ágyúk egyetlen fennmaradt példányáról készült másolat a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. Forrás: Wikipédia

 

Májusban Debrecenbe, a kormány székhelyére küldték, ahol Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki, a kézdivásárhelyi gyárnak pedig hatvanezer forintos segélyt utaltak ki. Székelyföldön az ágyú- és hadianyaggyártás megszervezését végezte, valamint a tüzérek kiképzését és Kolozsvárra utazott, hogy ott is a kézdivásárhelyihez hasonló üzemek felállítását irányítsa (végül a gyártás anyagi nehézségek miatt nem valósult meg). 1849 nyarán a székelyföldi hadosztály tüzérparancsnokaként folytatta a küzdelmet. Összesen körülbelül 93 ágyút öntött, aminek jó részét Bem serege használta.

1849. július 2-án, az oroszokkal vívott kökös-uzoni ütközetben az ellenség egy ágyúgolyója iszonyatos erővel csapódott a tüzér őrnagy bal oldalának, aki holtan esett le lováról.Felesége Velcsuj Jusztina – valószínűleg moldvai magyar – volt, aki a legenda szerint igazi harcostársa volt férjének: segített az ágyúöntésben, elkísérte a harcokba, mi több, férje hősi halálánál is jelen volt.

Sírja Eresztevényben található, ahol 1892-ben emlékművet is avattak tiszteletére.

 

Széchenyi István (1791-1860)

Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, akinek nevéhez a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítása is köthető. Édesanyja Festetich Julianna grófnő, aki a Georgicont, az első magyarországi gazdasági főiskolát megalapító Gróf Festetich György testvére volt.

Az ifjú Széchenyi gyermekkora Nagycenk és Bécs között megosztva telt. Tanulmányait magántanulóként Nagycenken folytatta. Vizsgáit Pesten, Sopronban, Szombathelyen tette le, olyan tanárok előtt, mint Révai Miklós vagy Madách Sándor, a drámaíró Madách Imre apja.

Apja akarata szerint 17 éves korában már katona volt. 1809 áprilisában két bátyjával együtt csatlakozott a Napóleon ellen induló nemesi felkeléshez. A vesztes június 14-i, győri ütközet után bátyjaival ellentétben a hivatásos katonai pályát választotta, s főhadnagyi rendfokozatot szerzett. Részt vett 1813-ban a Lipcsénél vívott "népek csatájában", ahol futárként szolgált. Az itt szerzett érdemei és a Napóleon visszatérése utáni itáliai harcokban tanúsított szolgálataiért több kitüntetésben is részesült. A hadsereget bíráló feljegyzései miatt mellőzött lett, és őrnagyi kinevezését többször is elutasították.

Rengeteget utazott, bejárta Törökországot, Kelet- és Nyugat-Európát. Barátjával, Wesselényi Miklóssal körutazásokat tett Nyugat-Európában, a legnagyobb hatást az angliai utazása gyakorolta. Utazásai közben döbbent rá hazája elmaradottságára. Megállapította, hogy történelmi neve súlyos kötelességgel is jár, ezért életcéljául nemzete sorsának előmozdítását tűzte ki. Hazatérve ő lett a reformgondolat kezdeményezője és legjelentősebb alakja. Figyelme a politika, a közélet felé fordult. Az 1825-ös országgyűlésen tűnt fel először, ahol a következőket mondta:
"Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá".

Szécshenyi István. Forrás: OSZK EPA

 

Ezután 1827-ben angol mintára létrehozta a lóversenyzést és a kaszinót. Kezdeményezte a hazai közlekedés fejlesztését. 1831-ben megindultak a Vaskapu hajózhatóvá tételének munkálatai, amelyek eredményeképpen 1846-ban hajózó csatornát nyitottak. Elkezdődött a Tisza szabályozása, megindult a dunai gőzhajózás, nevéhez kötődik Pest-Buda első állandó hídjának, a Lánchídnak megvalósítása. A terveket William Tierney Clark neves angol hídmérnök dolgozta ki, a kivitelezéssel Adam Clarkot bízták meg. Széchenyi elgondolásai között jelent meg először Pest és Buda egyesítésének gondolata Budapest néven és fővárosi rangra emelése. Óbudán téli kikötőt létesített, népszerűsítette a ló és a selyemhernyó tenyésztését. Széchenyi nevéhez fűződött az első gőzzel hajtott hengermalom megépíttetése is.

Széchenyi nemcsak az ország elmaradottságának gazdasági okait értette meg, hanem a társadalmi gondokból fakadó feszültségeket is. A jobbágyfelszabadítás mellett elengedhetetlennek tartotta a mezőgazdaság kapitalizálását, amelyhez pénzre volt szükség. Hitelt azonban a bankok nem adtak, mivel a földbirtokot nem lehetett eladni vagy elárverezni (ősiség törvénye). 1830-ban jelent meg programadó munkája a "Hitel". Ebben az ország elmaradottságáért a hazai társadalmi és gazdasági viszonyokat hibáztatta. Nagysikerű könyvét, amely négy kiadást is megélt, éppen a megszólított arisztokrácia támadta a leghevesebben. A reformokkal rokonszenvező középnemesi rétegből azonban egyre többen támogatták Széchenyi elképzeléseit. 1831-ben jelentette meg "Világ" (világosság) című könyvét, amelyben A Hitelben jkifejtett nézeteit magyarázta, s az ellene indított támadásokra válaszolt. Az 1833-ban Lipcsében megjelent műve a "Stádium" hasábjain 12 pontban foglalta össze célkitűzéseit. 

Az 1840-es évek elejére azonban elveszítette vezető szerepét, az ellenzék többsége a társadalmi reformot az önrendelkezés ügyével összekapcsoló, Kossuth és Batthyány nevével fémjelzett irányzatot támogatta. Kossuth Lajossal szembeni vitájában ("Kelet Népe" vita) elszigetelődött a reformmozgalmon belül. Politikáját a "Politikai programtöredékek" című munkájában foglalta össze, ami már nem volt nagy hatással a reformmozgalomra nagy riválissal, Kossuth Lajossal szemben.

1836-ban feleségül vette Seilern Crescencia grófnőt. Házasságukból három gyermek született. A nagyobbik fiú, Széchenyi Béla több utazást tett keleti országokba. Széchenyi Ödön török pasaként halt meg, nevéhez fűződik az első Pesti Tűzoltóegylet felállítása, lányukat három hetes korában vesztették el.

Az 1848 áprilisában megalakuló Batthyány-kormányban a közmunka-közlekedésügyi miniszteri tárcát kapta. Bécs és a független magyar kormány közötti feszültségeket azonban nem volt képes elviselni. Posztjáról lemondott, és 1848. szeptember 5-én a döblingi elmegyógyintézetbe került. Több évbe telt, mire visszanyerte szellemi alkotóerejét, de ezt követően érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket, viszonyokat.

Az 1850-es évek második felében élénk politikai tevékenységet fejtett ki, szoros kapcsolatban állt a magyar politikai élet, elsősorban a politikai irodalom szereplőivel, és maga is hatalmas irodalmi munkát végzett, amelynek kiemelkedő jelentőségű darabja a Bach-korszakot dicsérő "Rückblickre" válaszként írt "Ein Blick auf den anonymen Rückblick" című munka (London, 1859), amely a fennálló rendszert bírálta. A névtelenül megjelent munkában mindenki ráismert Széchenyire, a magyar ellenállás és haladás képviselői éppúgy, mint a császári rendőrség.

A sorozatos zaklatások, házkutatások felőrölték Széchenyi maradék erejét. Az üldöztetések elől a halálba menekült; 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán "karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott". A halála utáni gyász és megemlékezések sora egyben kiállás is volt Széchenyi eszméi mellett, a rendszer ellen. Kortársai elismerték politikai és közéleti nagyszerűségét. A nagy vetélytárs, Kossuth e szavakkal illette őt már 1840-ben: "Ujjait a kornak üterére tevé, és megértette annak lüktetéseit; és ezért; egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak..."


A honvédek

1848 veteránjairól, az öreg honvédek 1902-es portréiról ide kattintva olvashat.


1848. március 15-én a forradalom és szabadságharc 12 pontjának ötödik elemeként nemzeti őrsereget követeltek a forradalmárok. Az 1848–1849-es magyar honvédsereg néhány hónap alatt szerveződött hadsereggé.

Forrás: magángyűjtemény.

 

A nemzetőrség kialakulása

Az ország a Habsburg Birodalmon belül kezdetben hadügyileg nem volt önálló, a magyar országrészről származó katonák is a császári – királyi hadsereg kötelékein belül szolgáltak.

Az 1848. évi 22. törvénycikk hozta létre a belső rendfenntartó szervezetet, a törvényhatóságonként megszervezett nemzetőrséget. A nemzetőrség megalakítása azért volt különösen fontos, mert ennek keretein belül ismerkedhetett meg a férfi lakosság egy jelentős része a fegyverforgatással és a katonai renddel. A nemzetőri szolgálatot kezdetben minden 20 és 50 év közötti életkorú, városokban vagy rendezett tanácsú községekben 200 forint értékű házzal vagy földdel, egyéb községekben ½ jobbágytelekkel vagy azzal megegyező nagyságú földdel, illetve évi 100 pengő tiszta jövedelemmel rendelkező férfira kiterjesztették. Tisztjeiket a századosok maguk választhatták, kiképzésüket a nyugalmazott császári és királyi tisztekre bízták. Batthyány Lajos 1848. április 20. körül hozta létre a nemzetőrség irányításának legfelsőbb szervét, az Országos Nemzetőrségi Haditanácsot.

A nemzetőrség irányítója Batthyány után Nádosy Sándor ezredes, majd a Haditanács hadügyminisztériumba olvasztása után Mészáros Lázár hadügyminiszter, ezt követően pedig 1849 májusától Szemere Bertalan belügyminiszter és miniszterelnök lett. A hadügyminisztérium és a katonai hatóságok csakis a tábori szolgálatra mozgósított nemzetőrséggel rendelkeztek.

Toborzás

A nemzetőrségi törvény egyik paragrafusa kitért azokra is, akiknek a vagyoni helyzete nem tette lehetővé a nemzetőrségben való szolgálattételt: ők akkor nyerhettek felvételt, ha „érdekeltek voltak az alkotmányos rend fenntartásában”. Lényegében ennek alapján kezdték meg az első tíz honvédzászlóalj toborzását, A magyar kormány április 26-án ennek alapján határozott egy önkéntes őrsereg felállításáról. A költségvetésben 10.000 ember és tíz zászlóalj szerepelt, a teendőkkel a hadügyeket is irányító Batthyányt és az akkori pénzügyminisztert, Kossuth Lajost bízták meg.
1848. május 20-án megkezdődtek a toborzások. Kossuth egy május 23-án közzétett felhívásban már szerepeltette a honvéd szót.

Az elnevezést először Kisfaludy Károly használta „Az élet korai” című versében:
„Midőn hazáját rabbilincs fenyíti,
Bőszült érzéssel harczmezőre száll:
A szép szabadság hőslánggal hevíti,
Körüldörögje bár ezer halál.
Nem csügged s honvéd tisztét teljesíti
Míg győz, vagy testhalmok közt sírt talál;
A jobb utókortól reménylve bérét,
A nyert borostyánon kiontja vérét.”

Honvédtoborzás. Forrás: magángyűjtemény.

 

A honvéd szó a „Landwehr” zászlóaljak, a német sorezredek tartalékos zászlóaljainak nevéből vett tükörfordítás. Június elejétől a kormányhatóságok a kinevezések kapcsán, júliustól pedig a törvényhatóságok is a honvéd elnevezést kezdték használni.

A tíz új, szerveződő zászlóalj a sorkatonasághoz közelebb állt, mint a nemzetőrséghez, így az új seregnek a reguláris katonasággal egyenlő szerepet szántak. Az első tíz honvédzászlóalj mintául szolgált a további hadszervezésben, értve ez alatt a szervezeti kereteket (a szabadságharc során nem vonták össze ezeket az alakulatokat ezredekbe), illetve segítette a tiszti utánpótlást is. Batthyány már július közepén értesítette hatóságokat, hogy a közlegényként beállott tisztviselők – akiket a kormány figyelmébe ajánlottak – számíthatnak a tiszti kinevezésre. Ugyanis a miniszterelnök úgy intézkedett, hogy minden zászlóaljnál négy hadnagyi helyet üresen kell hagyni az arra alkalmas – kezdetben altisztként szolgáló – személyek számára. Ezek a kinevezések már július második felétől megkezdődtek, s növekvő számuk jól nyomon követhető az ősszel szervezett új zászlóaljaknál.
Batthyány az Innsbruckba menekülő udvarral elfogadtatta a honvédség felállítását; az uralkodó június 12-én szentesítette a szerbek elleni védőhadsereg („Defensiv-Heer”) megalakítását.

Toborzásra a következő városokat jelölték ki a zászlóaljak sorrendjében:
1–2. Pest és Buda, 3. Szeged, 4. Pozsony, 5. Győr, 6. Veszprém, 7. Szombathely, 8. Pécs, 9. Kassa, 10. Debrecen

Erdélyben csak nyár közepén kezdődött meg a toborzás, mert az uniót csak június 10-én ratifikálta V. Ferdinánd király. Négy zászlóalj helyett azonban csak kettő állt fel (11., 12.). Gondokat okozott, hogy a kijelölt városok közül nem mindegyikben volt hadfogadó parancsnokság, máshol nem volt elegendő pénz. A sereg felszerelésénél is javarészt császári - királyi hadseregtől vett készleteket használtak fel. A toborzás eltérő sikerrel zajlott. Volt, ahol gyorsan betelt a zászlóaljnyi, 1094 fős létszám, de volt, ahol alig 500-an jelentkeztek. Ahol a keretlétszám feltöltődött, nem fogadták el több önkéntes jelentkezését, és másik toborzóhelyre sem szállították őket. Ennek ellenére augusztus közepére a zászlóaljak létszáma elérte a 9500 főt.

A zászlóaljak társadalmi összetételénél egyből szembetűnik az értelmiség magas aránya. Annyira meghatározó volt ez a relatív túlsúly, hogy néhány visszaemlékező 30 százalékos arányról beszél, ami a hadseregben sajátos légkört teremtett. Az újabb honvédzászlóaljak tiszti karának jelentős része ezek közül került ki. E 10 zászlóalj törzstisztjei és a főtisztek 77 százaléka korábban a császári és királyi hadseregben szolgált.

A zászlóaljakat június második felében mozgósították, és a drávai, illetve délvidéki védvonal közelébe vezényelték őket, de még kiképzésre alkalmas helyre. A Délvidékre küldöttek tábora Szegeden, a Drávához küldöttek tábora Nagykanizsán volt. A Szegedre érkező zászlóaljakat nem sokkal érkezésük után a frontvonalra vitték, ahol kiválóan teljesítettek. Először a 2., 3., 5., 6., 9. és 10. zászlóaljak érkeztek a bánsági és bácsi frontra, de a 4. és 8. zászlóaljak is ide érkeztek hosszú menetelés után. A Drávához vezényelt csapatok közül az 1. zászlóalj már júliusban megérkezett Nagykanizsára, a 7. zászlóaljat csak a horvát invázió előtti utolsó napokban vezényelték ide.

Szeptember 13-án Batthyány rendeletet adott ki az újabb toborzás megkezdéséről, majd 20-ától sorozással állították föl a sereget. A tisztikart 24-én nevezték ki, a gyülekezési helyeket megyénként állapították meg 27-én. Ez az újabb újoncozás 16 zászlóaljról (15–30.), 24.000 főről szólt. Ezzel párhuzamosan, Batthyány már 26-án utasította a törvényhatóságokat újabb 42.500 újonc kiállítására.

Az október–novemberi sorozás eredményeként a honvédzászlóaljak száma 66-ra emelkedett, de ezek egy része a mozgó nemzetőrség (14., 18., 46., 47., 48., 51., 60., 66.) vagy különböző szabadcsapatok (Zrínyi-csapat – 35. zászlóalj; Woroniecki-vadászcsapat – 38. zászlóalj; Hunyadi-csapat – 50. zászlóalj; Bocskai-csapat – 52–53. zászlóalj; bár az 53. zászlóalj később alakult meg) katonáiból állt.

A honvédzászlóaljak számát a mozgó nemzetőrség átalakuló egységei és az újabb honvédzászlóaljak fokozatosan gyarapították tovább. Bem Észak-Erdély visszafoglalása után a székely határőrezredekből állította ki a 76–86. honvédzászlóaljat, és egész Erdély területén újoncozást rendelt el. Kossuth 1849. április 22-én törvényjavaslatot nyújtott be 50.000 főnyi újabb újoncozásról, amelyet a képviselőház április 24-én el is fogadott. Ekkor került sor a 92–103. honvédzászlóaljak sorozására. A 107–122. sorszámot a sorezredi gyalogság magyar oldalon harcoló alakulatai kapták, ők csak 1849 júniusának végén olvadtak be szervezetileg a honvédségbe. A kiosztott legmagasabb sorszám a 148. volt, de valójában máig nem tudjuk pontosan, ez mennyi katonát is jelentett valójában. Klapka György a komáromi kitörése után megkezdett újoncozással négy zászlóaljat alakított 201–204. sorszámmal. A reguláris csapatok közé tartoztak még a határvéd- vagy tartalék zászlóaljak, melyekből elvben 10, gyakorlatilag 6 működött az 1849. április 10-én elrendelt felállításuk után.

Ezek az alakulatok váltak az 1848-as magyar szabadságharc meghatározó haderejévé. Tisztjeik és legénységük szelleme jelentős szerepet játszott 1848. szeptember 29-én Pákozdnál és az 1849 tavaszán elért katonai sikerekben.

Menü

Főoldal

Főoldal

Főoldal

Főoldal 2014

Főoldal 2015

Főoldal 2016

Főoldal

Navigáció