Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Művészeti kitüntetések

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti kitüntetéseket adott át a Néprajzi Múzeum Aulájában. A díjátadón részt vett Pintér Sándor belügyminiszter, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár, dr. Szaló Péter építésügyi helyettes államtitkár, Halász János parlamenti államtitkár.

Dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere, nemzeti ünnepünk alkalmából Ybl Miklós-díjat adományozott:

Fejérdy Péter
DLA építészi munkásságáért, amelyet az alapos felkészültség, kiegyensúlyozottság és a közösség iránti felelősséggel, szolgálatként teljesített feladatok jellemeznek. Kiemelt munkái közé tartozik társszerzőként a soproni Szent Imre templom, önálló alkotóként a máriapócsi nagytemplom környezete rendezése és a csepeli görög-katolikus templom tervezése.

Hönich Richárd
DLA építésznek alkotó tevékenysége elismeréseként, aki munkássága során meggyőzően bizonyította tehetségét, kiemelkedő szakmai felkészültségét, és együttműködési készségét. Számos jelentős középület, mint például a budai Alkotás Point, a ferencvárosi Népliget Center és a pécsi Kodály Központ tervezésében betöltött meghatározó szerepéért.

Nagy Csaba
építésznek. Sokoldalú munkásságáért, amelyet az egyenletesen magas színvonal és kiegyensúlyozottság jellemez. Formakincse, anyaghasználatának korszerűsége mellett új feladatok megoldásáért a belsőépítészetben. A Richter-uszoda, a velencei Ifjúsági Tábor, az angyalföldi József Attila Művelődési Ház rekonstrukciója, továbbá több oktatási, nevelési és egészségügyi létesítmény tervezése is bizonyítja kiemelkedő alkotókészségét.

Perényi Tamás
DLA építésznek. Az építészeti tervezés gyakorlati művelése, valamint az egyetemi oktatói, majd tanszékvezetői tevékenysége és az e mellett végzett díszlettervezői munkájáért. Sokoldalú, igényes alkotótevékenységét példázza több lakóépület, amely városi környezetben, foghíj-beépítésként valósult meg, vagy a múlt évben Pro Architectura-díjjal kitüntetett budafoki víztorony.

Rostás László
építésznek. Négy évtizedes, főként Miskolcon kifejtett munkásságáért, életművéért, amelyet több jelentős oktatási, sport és egészségügyi rendeltetésű épület is fémjelez a templom- és kisebb épületek mellett. Egyik legkiemelkedőbb munkája a drámai erejű Gyár utcai ravatalozó.

 

A nemzeti erőforrás miniszter a művészet területén elért esszé- és tanulmányírói teljesítményéért Balassa Péter-díjat adományozott:

Vári György
irodalomtörténésznek

 

A nemzeti erőforrás miniszter a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotói, valamint művészi és tudományos tevékenységéért Balázs Béla-díjat adományozott:

Kocsis Ágnes
filmrendezőnek

Kovács Gábor - Pataki Ágnes
producereknek, Filmpartners Kft.

Pataricza Eszter
szinkrondramaturg, fordítónak

Siflis Zoltán
rendezőnek

Seregi László
operatőrnek

Szalai Károly
vágónak

Szalay Péter
rendezőnek

Tóth Zsolt
operatőrnek

Ulrich Gábor
grafikus, animációs filmrendezőnek

Zányi Tamás
hangmérnök, sound designernek

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő fotóművészeti tevékenységéért Balogh Rudolf-díjat adományozott:

Móser Zoltán
fotóművésznek

Sopronyi Gyula
fotóriporternek

Szamódy Zsolt
fotóművésznek

 

A nemzeti erőforrás miniszter a kultúra és a közművelődés érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző minisztériumi, intézményi és egyéb dolgozók részére Bánffy Miklós-díjat adományozott:

Ferencz Mária
Hagyományok Háza, menedzserigazgatónak

Kelemen Magda
Művészetek Palotája, zenei szerkesztőnek

Simon István
Pécsi Nemzeti Színház, igazgatási igazgatónak

Stoller Antal (Huba)
Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft.,Vitézi Ének Alapítvány, nyugdíjas táncművész, koreográfusnak

Szentei Tamás
Debreceni Polgármesteri Hivatal, Kulturális Osztály vezetőjének

Szilárd Csaba
Magyar Nemzeti Filharmonikus Non-profit Kft., gazdasági igazgatónak

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő bábművészeti tevékenységéért Blattner Géza-díjat adományozott:

Apró Ernő
bábszínésznek, Ciróka Bábszínház, Kecskemét

Tengely Gábor
bábszínész, főrendezőnek

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjat adományozott:

Aczél Péter
zenei rendezőnek, ny. munkatárs Magyar Rádió és Hungaroton

Nagy János
zeneszerzőnek

Tallér Zsófia
zeneszerzőnek SZFE, LFZE

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenységéért Ferenczy Noémi-díjat adományozott:

Ádám Krisztián
ötvösművésznek

Balogh Edit
kárpitművésznek

Csemán Ilona
keramikusművésznek

Csepregi Sándor
belsőépítésznek

Jakobovits Márta
keramikusművésznek

Kecseti Gabriella
textiltervező iparművésznek

Kelle Antal
formatervező művésznek

Kiss István
alkalmazott grafikusnak

Mester Éva
restaurátor művésznek

Molnár Imre
iparművésznek

Sipos Balázs
üvegművésznek

Széles Judit
textilművésznek

 

A nemzeti erőforrás miniszter a táncművészet területén folytatott alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenységért Harangozó Gyula-díjat adományozott:

Csaba Zsolt
táncművésznek, Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes

Jónás Zsuzsa
táncművésznek, Közép- Európa Táncszínház Duda Éva Társulat

Pazár Krisztina
táncművésznek, Magyar Állami Operaház - Magyar Nemzeti Balett

Tóth Ildikó
táncművésznek

Török Jolán
táncpedagógusnak, Nemzeti Táncszínház Kft.

Túri Sándor
balettművésznek, táncpedagógus Magyar Táncművészeti Főiskola

Végh- Pozsár Kitti
táncművésznek, Duna Művészegyüttes

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő artistaművészeti tevékenységéért Hortobágyi Károly-díjat adományozott:

Donnert Károly
(idő közben elhunyt) artistaművésznek – a díjat özvegye, Donnert Károlyné veszi át

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért Jászai Mari-díjat adományozott:

Árvai György
díszlet- és jelmeztervezőnek

Bodó Viktor
rendezőnek, Szputnyik Hajózási Társaság

Fesztbaum Béla
színművésznek, Vígszínház Hajduk Károly színművésznek, Katona József Színház

Hatházi András
színművésznek, Kolozsvári Állami Magyar Színház – a díjat helyette Soó- Zöld Balázs veszi át

Hegedűs Zoltán
színművésznek, Katona József Színház Kecskemét

Kristán Attila
színművésznek, Csokonai Színház

Molnár László
színművésznek, Szigligeti Színház

Péter Hilda
színművésznek, Kolozsvári Állami Magyar Színház

Stefanovics Angéla
színművésznek, Budapesti Kamaraszínház

Szávai Viktória színművésznek, Radnóti Miklós Színház

Vicei Natália
színművésznek, Szabadkai Népszínház

Viczián Ottó
színművésznek –díját későbbi időpontban veszi át

 

A nemzeti erőforrás miniszter a kiemelkedő irodalmi tevékenységéért József Attila-díjat adományozott:

Balázs Imre József
költő, irodalomtörténész, szerkesztőnek

Dr. Bednanics Gábor
irodalomtörténésznek

Berg Judit
gyermekírónak

Beszédes István
költő, író, drámaíró, szerkesztőnek

Domonkos István
költő, írónak

Elek Tibor
irodalomtörténésznek

Géczi János
író, költőnek

G. István László
költő, műfordítónak

György Attila
prózaírónak

Körner Gábor
műfordítónak

Lábass Endre
író, festőművésznek

Sári László
író, dramaturg, szerkesztőnek

Szécsi Noémi
prózaírónak

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő zenei- és előadó-művészeti tevékenység elismeréseként Liszt Ferenc-díjat adományozott:

Baráti Kristóf
hegedűművésznek – a díjat édesapja, Baráti András veszi át

Bergendy István
zeneszerzőnek, előadóművész, Bergendy Együttes zenekarvezetője

Dobozy Borbála
csembalóművésznek, LFZE

Kamp Salamon
karnagynak, Evangélikus Egyház, PTE

Kobzos Kiss Tamás
előadóművésznek

Kőszegi Imre
jazzművésznek, LFZE Jazz tanszék

Szabó Péter
csellóművésznek, Budapesti Fesztiválzenekar

Szabóki Tünde
operaénekesnek

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért Munkácsy Mihály-díjat adományozott:

Bernáth(y) Sándor
képzőművész, zenésznek

Gáll Ádám
festőművésznek

Hertay Mária
grafikusművésznek

Kis Tóth Ferenc
festőművésznek

Kolozsi Tibor
szobrásznak

Németh Hajnal
képzőművésznek – a díjat testvére, Németh Zsuzsanna veszi át

Pataki Tibor
grafikusművésznek

Pirk László
festőművésznek

Pistyúr Imre
szobrászművésznek

Szabó György
szobrászművésznek

Sóváradi Valéria
grafikusművésznek

Szentgyörgyi Edit
restaurátorművésznek, MNG

Uglár Csaba
képzőművésznek

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő zenés színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenységéért Nádasdy Kálmán-díjat adományozott:

Somogyi Szilárd
rendezőnek, Budapesti Operettszínház

Várady Szabolcs
költő, író, műfordítónak

 

A nemzeti erőforrás miniszter a képzőművészet, az iparművészet és a fotóművészet, illetve ezek határterületein végzett kiemelkedő művészettörténészi, művészetírói, műelméleti vagy műkritikusi tevékenységéért Németh Lajos-díjat adományozott:

Gergely Mariann
művészettörténésznek, MNG

Horváth János Milán
művészettörténésznek, Somogy Megyei Múzeum

Hushegyi Gábor
művészettörténésznek, Szlovák Nemzeti Múzeum

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenységéért Szabolcsi Bence-díjat adományozott:

Dr. Ittzés Mihály
zenetudós, zenepedagógusnak, LFZE Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet

Richter Pál
zenetörténésznek, MTA Zenetudományi Intézet

 

A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő újságírói tevékenységéért Táncsics Mihály-díjat adományozott:

Bánkúti András
fotóriporternek, Heti Világgazdaság

Friss Róbert
újságírónak, lapszerkesztő, Népszabadság

Knichal Oldrich
újságírónak

Molnár Miklós
író, újságírónak

Ternovácz István
újságírónak

Valkó Mihály
újságírónak