Megemlékezés a Nemzeti Múzeumnál és ünnepi menet a budai Várba

Helyszín: Budapest, Múzeum körút, Nemzeti Múzeum
Időpont: 2012. március 15., 9.00

A nemzeti lobogó felvonását követően az 1848-as forradalmi események egykori legendás színterén folytatódik tovább a március 15-i ünnepségsorozat. A Nemzeti Múzeum immár hagyományos helyszíne a megemlékezéseknek, ahol a korabeli krónikák szerint 1848-ban ezen a napon a lánglelkű költő-forradalmár, Petőfi Sándor több tízezer ember előtt szavalta el a Nemzeti dalt.

A Múzeumkertben fél 9-től a Pénzügyőrség Zenekara térzenével fogadja a megemlékezésre érkezőket. A 9 órakor kezdődő ünnepi műsorban közreműködik a Honvéd Táncegyüttes, amely a Tűztánc című produkció a Nyitányát adja elő, valamint Kiss Gergő és barátai előadásában Katonaénekek csendülnek fel. Az egykori eseményekre emlékezve a múzeum lépcsőjén elhangzik a Nemzeti dal, Habóczki Máté színművész előadásában.

Az eseményen Tarlós István, Budapest város főpolgármestere ünnepi beszédében emlékezik meg a 48-as forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségéről.

A megemlékezésen közreműködik a Pénzügyőrség Zenekara, az esemény narrátora Laklóth Aladár színművész.

A műsort követően hagyományőrző huszárok, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység vezetésével ünnepi menet indul a Budai várba. A vonulást kíséri a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara. A menethez bárki csatlakozhat, amely a következő útvonalon halad: Múzeum-kert–Múzeum körút–Astoria–Szabadsajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Palota út–Dísz tér.

A nagyításhoz kattintson a képre.