Juhász Attila

Juhász Attila posztumusz hadnagy, tűzszerész járőrparancsnok 2016. július 1-én a Hortobágyon szolgálatteljesítés közben három társával együtt életét vesztette. Az alábbi interjú egy korábbi kiállítás anyagából származik:


Juhász Attila főtörzsőrmester a jó döntésekről, a hideg fejről és Bem apó parancsnokáról

A tűzszerész főtörzsőrmester társaival Afganisztánban egy tanker alá rejtett robbanótest hatástalanításával gyakorlatilag egy várost mentett meg. Vallja, hogy nincs két egyforma feladat és a sztereotípiákkal ellentétben munkájuk a higgadt, átgondolt feladatmegoldásról szól.

Jó döntéseket hozni

„Egy adott feladatnál egy adott környezetben és egy adott cél érdekében jó döntéseket kell hozni” - mondja kicsit idézőjelesen Juhász Attila főtörzsőrmester, majd hozzáteszi, hogy azért ez ennél picit bonyolultabb. Mivel nincs két egyforma feladat, rengeteg tapasztalat szükséges egy-egy probléma megoldásához.  Nincs egyértelmű „piros vagy kék” vezeték, mint a filmekben, amit el kell vágni. Van viszont rengeteg támpont és eljárásmód, amit a tapasztalatok alapján a szituációba beillesztve és átgondolva alkalmazni kell. A dolgokat nehezíti, hogy több száz különféle nemzetiségű, típusú, szabványú és állapotú robbanótest van, amit ismerni kell ahhoz, hogy a valós veszélyt elhárítsák.

Sztereotípiák helyett

Egy katonának külszolgálaton a legnagyobb kihívást a családtól lévő távolság jelenti a misszió hosszú időtartamával együtt. Ilyenkor az segíti egy tűzszerész mindennapjait, ha ideje nagy részét munkával és szakmai feladatok ellátásával töltheti. Ebből lehet töltődni és ez segíthet feledtetni a nehézségeket. Hogy mit jelent a bátorság egy katonának? A tűzszerészek között a hagyományosan értelmezett „bátorság” fogalom kevésbé értelmezhető, és a sztereotípiákkal ellentétben ők inkább feladat-orientáltan, hideg fejjel, átgondoltan, bízva a megszerzett tudásban cselekszenek. A nagy akciójelentek drámája a filmes világ kelléktára. Sokszor ráadásul nem is egyedül, hanem segítséggel teszik ezt, ahogy Juhász Attila főtörzsőrmester fogalmazott, mindig van egy okosabb és tapasztaltabb tűzszerész. Ez a hozzáállás és eljárás teljesen kizárja a vakmerőséget.

Egy nagyváradi lőszergyár-parancsok emlékére

Ha azt mondom 1848, akkor Juhász Attila főtörzsőrmester, tűzszerész azt mondja, hogy Unger Károly Sámuel. A szélesebb nyilvánosság előtt ismeretlenül hangzó Unger a szabadságharc előtt kereskedéssel foglalkozott és csak szabadidejében, mintegy mellékesen tanulmányozta a pirotechnikát, majd később gyártani kezdte azokat a kongrevröppentyűket, melyek a szabadságharcban főként Bem tábornoknak oly kitűnő szolgálatot tettek. 1848-ban a nagyváradi várban felállított lőszergyár parancsnoka lett, kezdetben főhadnagyi, később századosi ranggal és főtűzmesteri címmel.