Emberi Erőforrások Minisztériuma Magyar Érdemrend

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

ALEXA KÁROLY, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus részére,
Dr. BALOGH JÚLIA, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kulturális Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztő-műsorvezetője részére,
Dr. BEDROS J. RÓBERT, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa részére,
Dr. BERTA ANDRÁS, az orvostudomány doktora, a Debreceni Szemklinika professzora részére,
BERTHA ZOLTÁN, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az MMA levelező tagja részére,
BOLBERITZ TAMÁS, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház karmestere részére,
Dr. BORSODI CSABA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet igazgatója, a Történelem Segédtudományai Tanszék vezetője, egyetemi docens részére,
BRIEBER JÁNOS, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének főiskolai tanára részére,
DALLOS GYULA ANTAL, nyugalmazott díjlovas mesteredző részére,
ÉKES ILONA, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének alapító elnöke részére,
Dr. ÉRDI BÁLINT, csillagász, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet Csillagászati Tanszék egyetemi tanára részére,
Dr. GREZSA FERENC, pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológiai Továbbképző Központjának központvezető adjunktusa részére,
Dr. HAJNAL RÓBERT, az Angyalföldi Szent László plébánia nyugalmazott plébánosa, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mester kanonoka részére,
HORNOK LÁSZLÓ, agrármérnök, mikrobiológus, az MTA rendes tagja, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Növényvédelmi Intézet egyetemi tanára részére,
Dr. HORVÁTH SÁNDOR, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja részére,
KISS ZOLTÁN, a kecskeméti Katona József Színház színművésze részére,
Dr. KOMLÓSI LÁSZLÓ IMRE, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese, egyetemi tanára részére,
Dr. KOVÁCS LÁSZLÓ, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó vezető főorvosa, orvos igazgatója részére,
KOVÁCS ZSUZSANNA, táncművész, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola balettmestere részére,
MÁDER LÁSZLÓ, népzenekutató, a Magyar Rádió nyugalmazott vezető szerkesztője részére,
MECZNER JÁNOS, Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész, a Budapest Bábszínház ügyvezető igazgatója részére,
NAGY ZOLTÁN, nyugalmazott gyógypedagógus részére,
SEBESTYÉNNÉ FARKAS ILONA, zenepedagógus, karvezető, a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola alapítója részére,
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS, regényíró, drámaíró részére,
Dr. SZATHMÁRI ISTVÁN, nyelvész, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar professor emeritusa részére,
SZÉKELY ANDRÁS, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője részére,
Dr. TÓTH GÁBOR, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója részére,
TURI GYÖRGY, mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt úszóedzője, a Kőbánya SC Úszó Szakosztályának vezetője részére,
VATHY ZSUZSA, József Attila-díjas író, az MMA rendes tagja részére,
VIZER JÓZSEF, műbútorasztalos mester részére.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

AGÁRDI LÁSZLÓ, színművész,
ALFÖLDY JENŐ, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő,
Dr. BALLA JÓZSEF, belgyógyász, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Nephrológiai Nem Önálló Tanszék vezetője,
BÁNFFY MIKLÓS, a Johannita Rend Magyar Tagozatának volt vezérlő kommendátora,
Dr. BARÓTFI ISTVÁN, gépészmérnök, a Szent István Egyetem
 Gépészmérnöki Kar Környezetipari Rendszerek Intézet tanszékvezető egyetemi tanára,
Dr. BARTHA LÁSZLÓ, a Bánffy-kör elnöke,
Dr. BECKER GÁBOR, építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,
Dr. BERECZKI IBOLYA, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese,
BUJI FERENC, filozófiai író, műfordító, szerkesztő,
CSEKE ÁKOS, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Művészettudományi Intézet Esztétika Tanszékének egyetemi docense,
DEBRECZENI TIBOR, drámapedagógus, szakíró, a Magyar Drámapedagógiai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar címzetes főiskola tanára,
Dr. FEHÉR KÁROLY, a Magyar Lovassport Szövetség kommunikációs igazgatója, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára,
Dr. FERENCZ GYŐZŐ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Anglisztika Tanszék egyetemi tanára,
FERENCZ MÁRIA, a Hagyományok Háza-Magyar Állami Népi Együttes menedzserigazgatója,
Dr. FISCHERNÉ DR. DÁRDAI ÁGNES, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója,
Dr. GERA ISTVÁN IMRE, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Parodontológiai Klinika egyetemi tanára,
Dr. GERNER ZSUZSANNA, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Germanisztika Intézet intézetigazgatója, a Német Nyelvészeti Tanszék docense,
GŐZ LÁSZLÓ, harsonaművész, zenetanár, a Budapest Music Center alapítója és vezetője,
GÚTH FERENC, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola címzetes igazgatója, a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola címzetes docense,
Dr. HAJNAL FERENC, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Családorvosi Intézet és Rendelő intézetvezetője,
HARAZDY MIKLÓS, zongoraművész, a Magyar Állami Operaház korrepetitora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
Dr. HARMATTA JÁNOS, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosa,
KÁLDY MÁRIA, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója,
KEMÉNY GYULA, grafikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításrendezője,
Dr. KISS TAMÁS JÓZSEF, a kémia tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének tanára,
KOCSIS ISTVÁN, József Attila-díjas író, drámaíró,
KOVÁCS GYULA, a kecskeméti Katona József Színház színművésze,
LAKLÓTH ALADÁR, színművész, a Soproni Petőfi Színház örökös tagja,
Dr. LIEBMANN LAJOS, a Károly Róbert Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának volt dékánja, egyetemi docens,
MÁTYUS ALICE, író, szociológus, szerkesztő,
MOLNÁR PÁL, újságíró, a Kossuth Rádió volt vezető szerkesztője,
Id. NAGY ZOLTÁN, Liszt Ferenc-díjas balettmester, érdemes művész,
Dr. NEMES PÉTER, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Kémiai Tanszékének tanszékvezető tanára,
SÁRKÁNY GYŐZŐ, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, érdemes művész,
STERBINSZKY LÁSZLÓ, Liszt Ferenc-díjas balettmester,
Dr. SUTARSKI KONRAD, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára nyugalmazott múzeumigazgatója, költő, író, műfordító,
Dr. SZABÓ CSABA ATTILA, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának egyetemi tanára,
SZABÓ JÓZSEF, rendező, a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagja,
SZALAY TAMÁS ATTILA, táncpedagógus, koreográfus, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára,
SZIGETI FERENC, előadóművész, a Karthago Együttes alapító tagja,
TARNAI KISS LÁSZLÓ, előadóművész, tanár, a Dankó Rádió vezetőszerkesztő-műsorvezetője,
Dr. TICK JÓZSEF, az Óbudai Egyetem informatikai rektorhelyettese, egyetemi docens,
Dr. TÓTH ÁKOS TAMÁS, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, Testnevelési Egyetem Úszás, Vízi- és Küzdősportok Tanszék - nyugalmazott tanszékvezetője, egyetemi docens,
TÓTH FERENC, Liszt Ferenc-díjas karnagy,
URBÁN JÓZSEF, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatója,
VADÁSZ ÁGNES, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének főtitkára,
VARASDY ERNŐNÉ BÉRCZES MÁRIA, Harangozó Gyula-díjas balettmester, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi docense,
VARGA JÓZSEF, a pápai Türr István Gimnázium nyugalmazott tanára, címzetes iskolaigazgató,
VASHEGYI GYÖRGY, Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA levelező tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar művészeti vezetője,
ZSILÁK GYÖRGY, Jászai Mari-díjas artistaművész.

Fotók: Bartos Gyula