Családi programok a budai Várban


Helyszín: Budapest, budai Vár
Időpont: 2014. március 15. 10:00-17:00

A nemzeti ünnep alkalmából hagyományőrző programokkal várjuk az érdeklődőket a budai Várba. A több helyszínen zajló rendezvényeken a gyermekek ügyességi versenyeken, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és akár elkészíthetik saját kokárdájukat is. Az eseményeken népzenei programokkal, tánctanítással és bemutatókkal várunk minden kedves érdeklődőt.

 

Részletes programok:

 

„Szabadság, szerelem, E kettő kell nekem.”– Programok a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában

Időpont: 2014. március 15. 10:00–18:00
Helyszín: Budapest, Szent György tér 2., Budavári Palota „E” épület

1848 korrajza mellett, a szabadságharcosok magánéletébe is betekintést nyerhetnek a felnőttek, a gyermekek pedig a történelmi játszóházban szórakozva tanulhatnak.

Programok a család minden tagja számára:
10:00–18:00: Nemzeti Dal nyomtatása korabeli nyomdagépen
Történelmi játszóház (kézműves foglalkozások történelmi játékkal)

A nap folyamán két alkalommal kerül megrendezésre:
-    Tárlatvezetés: A királyi palota a forradalom idején
-    Honvéd Hagyományőrzők bemutatója, közreműködik Dr. Kedves Gyula, hadtörténész

16:00: Forradalmárok magánélete/szerelmei – Nyáry Krisztián irodalomtörténész előadása, közreműködik Huszárik Kata színművész.

„Forradalmi forgatag” – programok a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban

Időpont: 2014. március 15. 10:00–18:00
Helyszín: 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2–4.

- Hagyományőrző honvéd tábor;
- „A szabadságharc fegyverei” – fegyverbemutatók;
- Óránkénti rendhagyó tárlatvezetések;
- Szablyavívás;
- Történelmi játszóház;
- „Legyél te is huszár!” – fotózás;
- „Kreatív emlékezet” – kézműves foglalkozások;
- „Nemzeti Emlékhelyek 1848–49” fotókiállítás;
- „Fordulj, pördülj!” korabeli zenék, táncoktatás;
- Kokárdakészítő verseny és kedvezményes könyvvásár.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

Időpont: 2014. március 15. 10:00–18:00
Helyszín: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára március 15-én ismét kalandos időutazásra várja a családokat, melynek során a kicsi és nagy gyermekek szüleikkel együtt végigjárhatják az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc jelentős színtereit. A levéltár folyosóit végigjárva megismerhetik a legfontosabb eseményeket, szereplőket, helyszíneket.

A kalandos, tudásbővítő utazás állomásairól ide kattintva olvashat többet.

A levéltár őrizetében lévő gazdag korabeli iratanyag egy részét eredetiben is megtekinthetik a látogatók. Az első emeleti Lovagteremben az intézmény őrizetében lévő eredeti 1848–49-es iratokat, például a függetlenségi nyilatkozatot, Petőfi-kéziratokat, Leiningen-Westerburg Károly aradi búcsúlevelét tekinthetik meg a látogatók. A legkisebbeknek pedig háromóránként meseolvasást tartanak a teremben.

 

"Huszár gyerek, huszár gyerek szereti a táncot…” - programok a Magyarság Házában

Időpont: 2014. március 15. 10:00-16:00
Helyszín: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.

Ingyenes családi programok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

10:00–16:00: Kézműves foglalkozások: huszárcsákó, zászló, kokárdakészítés

11:00: Katonadalok tanulása és matrózkalandozás a felvidéki Kicsi Hang együttessel

12:10: Toborzó az épület előtt

12:20: Huszárviselet és fegyverzet bemutató

12:40: Huszárpróbák: patkódobás, patkókitartás, karikaszúrás, hordólovaglás, dolmánygomboló verseny, ügyességi próbák, kishuszár avatás

13:10: A három leány - Mesejáték

13:30 Fakardvívás és botoló: hagyományos fegyvertáncok tanítása

14:00: Huszárviselet és fegyverzet bemutató

14:20: Huszárpróbák: patkódobás, patkókitartás, karikaszúrás, hordólovaglás, dolmánygomboló verseny, ügyességi próbák, kishuszár avatás

14:50: Két koma fogadása - Mesejáték

15:10: Huszárpróbák: patkódobás, patkókitartás, karikaszúrás, hordólovaglás, dolmánygomboló verseny, ügyességi próbák, kishuszár avatás

15:40-16:00: A pletykás asszony - Mesejáték

Közreműködnek a Csikótojás Társulat tagjai, huszárjai.

 

A Magyarság Háza programjai letölthetők innen.


Magyar Nemzeti Galéria

Időpont: 2014. március 15. 11:00
Helyszín: 1014 Budapest, Szent György tér 2.

11:00 Történelmi séta, azaz a történelmi festészet kezdetei - tárlatvezetés a 19. századi gyűjteményben

16:00 Benczúr Gyula, a festőfejedelem -a történelmi festészet remekei - tárlatvezetés a 19. századi gyűjteményben

 

Hadik-szobor színpad

11:00-17:00

11:00-12:00: Népzene és néptánc tanítás
12:00-13:30: Reformkori Hagyományőrzők: palotás bemutató és tanítás
13:45-14:30: Népzene és néptánc tanítás
14:30-15:00: Reformkori Hagyományőrzők: palotás bemutató és tanítás
14:30-15:00: Komlói Pedagógus Kamara Kórus (Szentháromság-szobor lépcsőjén)
15:00-15:45: Kiss Kata és zenekara
16:00-17:00: Népzene és néptánc tanítás

 

Nemzeti Táncszínház és kiállítóterei

 

Időpont: 2014. március 15. 10:00-17:00
Helyszín: 1014 Budapest, Színház utca 1-3.

 

10:00-17:00: „Megközelítések” - a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének kiállítása a Galériában, Kerekes Zsuzsa „Apró örömök” című fotókiállítása a Kerengő Galériában.

13:00-17:00: A Magyar Mozdulatművészeti Társulat rövid előadásai és a Mozdulatkórus bemutatója látható, valamint nyitott mozdulatművészeti órákon vehet részt a közönség. Az egyes bemutatók és a tánctanítás kezdési időpontjai a délután folyamán: 13.00, 14.30, 16.00.

Színháztörténeti séta a Nemzeti Táncszínházban - Déryné és Megyeri

A Várszínház, jelenleg Nemzeti Táncszínház az egyetlen olyan 18. századi magyarországi színházépület, amely ma is játszóhely. Az egykori karmelita kolostort II. József parancsára ürítették ki, és Kempelen Farkas tervei alapján építették át színházzá és kaszinóvá.

Később, a 19. század történelmi és társadalmi eseményeivel párhuzamosan a színház élete is változatosan alakult.  A történelmi visszatekintés során megismerkedhetünk Farkas József „Borzas-Farkas” színész, táncmesterrel. (1790-es évek – 1850-as évek) és Aranyvári Emíliával (1830 körül-1868 után) az első magyar prímabalerínával, aki 1848-ban lépett fel először Pesten.

2014. március 15-én a hajdani kolostor épületében - a színház történeti érdekességei kapcsán, és a kétszáz évvel ezelőtti időkre emlékezve - előadással egybekötött sétán vehetnek részt a látogatók.

Az előadások 13.30, 15.00 és 16.00 órakor kezdődnek. A csoportok 5 - 30 fő részvételével indulnak. A sétán előzetes regisztráció után lehet részt venni. Regisztrációs elektronikus levélcím ide kattintva érhető el.

Dózsa György-szobor

13:00 -17:00

Huszártábor és huszárkonyha – lósimogató