Belügyminisztérium

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke – a belügyminiszter előterjesztésére – szakterületén több évtizeden át végzett kiemelkedő és eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül, nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének 164. évfordulója alkalmából kinevezi

rendőr dandártábornokká

DR. BALOGH JÁNOS
r. ezredes urat,
a Készenléti Rendőrség parancsnokát


CSIZMADIA GÁBOR
r. ezredes urat,
Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitányát



Életútja elismeréséül kinevezi nyugállományú rendőr dandártábornokká

DR. RAFAEL KÁROLY
ny. r. ezredes urat



Magyarország köztársasági elnöke a
belügyminiszter előterjesztésére a

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje
katonai tagozatát adományozza


a katasztrófavédelem állományában töltött több mint két évtizedes szolgálati tevékenysége, valamint a 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa felszámolásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül

DR. MUHORAY ÁRPÁD ANDRÁS ny. pv. vezérőrnagy úrnak,
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete
egyetemi docensének



A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje
polgári tagozatát adományozza


az egészségügy területén végzett több mint négy évtizedes gyógyító munkája elismeréséül

DR. BURCSI ELEMÉR
úrnak,
Pápa Város Önkormányzata Egészségügyi Alapellátási Intézete
mb. orvos-igazgatójának



Idegenrendészeti szakterületen végzett közel öt évtizedes szakmai tevékenysége, példaértékű közszolgálati munkája elismeréséül

DR. DOBOS GYÖRGY LAJOSNÉ asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Főigazgatói Titkárság titkárságvezetőjének



Négy évtizedes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érdekében végzett közigazgatási tevékenysége elismeréséül

DR. FAZEKAS JÁNOS úrnak,
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés főjegyzőjének



A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje
katonai tagozatát adományozza


közel három évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül

BODNÁR ZSOLT ATTILA
r. dandártábornok úrnak,
a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettesének



Magyarország köztársasági elnöke a belügyminiszter előterjesztésére



A Magyar Arany Érdemkereszt
polgári tagozatát adományozza


Vízügyi szakterületen végzett három évtizedes kiemelkedő munkája elismeréséül

GAZDAG ERZSÉBET
asszonynak,
gazdasági mérnöknek,
az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgató-helyettesének



Fertőszentmiklós város és vonzáskörzete érdekében végzett sokoldalú fejlesztő és támogató munkája elismeréséül

HORVÁTH TIBOR
úrnak,
Fertőszentmiklós város polgármesterének



Az Európa Kulturális Fővárosa projekt megvalósítása során végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül

DR. MIKES ÉVA asszonynak,
a Pécsi Városfejlesztési Zrt. jogi igazgatójának



Több mint három évtizedes közigazgatási tevékenysége, felelősségteljes gazdasági vezetői munkája elismeréséül

MOLNÁR GYÖRGY
úrnak,
Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala gazdasági igazgatójának



Több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül

DR. NAGY ÉVA MARGIT asszonynak,
a Belügyminisztérium Peres Képviseleti és Szerződés-előkészítő Főosztály vezetőjének



Több mint két évtizedes, vízügyi gazdasági területen végzett eredményes tevékenysége elismeréséül

PESEL ANTAL
úrnak,
közgazdásznak,
a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgató-helyettesének

 

A Magyar Ezüst Érdemkereszt
polgári tagozatát adományozza


Négy évtizedes eredményes közszolgálati tevékenysége elismeréséül

BEKŐ ISTVÁN úrnak,
az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott osztályvezetőjének



Településvezetőként végzett több évtizedes eredményes tevékenysége elsimeréséül

CZILI MÁTYÁS
úrnak,
Füzérradvány község nyugalmazott polgármesterének



Közel három évtizedes településvezetői és -fejlesztői tevékenysége elismeréséül

FEKETE JÁNOSNÉ
asszonynak,
Sály község polgármesterének



Árvízvédelmi és folyószabályozási területen végzett három évtizedes eredményes munkája elismeréséül

HORVÁTH CSABA
úrnak,
építőmérnöknek,
a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott csoportvezetőjének



A vízügyi szolgálatban eltöltött három és fél évtizedes példamutató munkája elsimeréséül

KOVÁCS FERENC
úrnak,
vízépítési technológiai technikusnak,
a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízrendezési ügyintézőjének



Hajdúszoboszló városüzemeltetéséért, valamint településfejlesztéséért végzett tevékenysége elismeréséül

MÉSZÁROS SÁNDOR
úrnak,
a Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójának



A vízügy területén, a vízügy érdekében végzett több évtizedes eredményes munkája elismeréül

PEIGELBECK ANDRÁS
úrnak,
a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Hatvani Kirendeltség nyugalmazott vezetőjének



Településvezetőként végzett több évtizedes eredményes tevékenysége elismeréséül

RÁK JÓZSEF úrnak,
Hercegkút község nyugalmazott polgármesterének



Több évtizedes oktató-nevelő és iskolavezetői tevékenysége, valamint a város érdekében végzett munkája elismeréséül

SMID JÓZSEFNÉ asszonynak,
Kemecse város alpolgármesterének



Sóshartyán község fejlődése érdekében végzett sokirányú vezetői tevékenysége elismeréséül

TÓTH GABRIELLA JULIANNA asszonynak,
Sóshartyán község polgármesterének



Az építésügyi igazgatásban végzett közel három évtizedes magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréséül

TÓTHNÉ BISZTRÁNSZKY MARIANNA asszonynak,
a Belügyminisztérium Építésügyi Főosztálya ügyintézőjének



A kistérségi szociális ellátórendszer minőségi fejlesztése, valamint az egészségügyi szűrőprogramokban végzett tevékenysége elismeréséül

DR. VERSITZ ÉVA asszonynak,
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Egészség- és Családügyi Osztálya vezetőjének



A Magyar Bronz Érdemkereszt
polgári tagozatát adományozza


három és fél évtizedes eredményes közigazgatási munkája elismeréséül

ADROVICZ BÉLÁNÉ
asszonynak,
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
üzemgazdasági szakreferensének



A Magyar Bronz Érdemkereszt
katonai tagozatát adományozza


közrendvédelmi szakterületen huzamosabb időn át végzett kiemelkedő szolgálata elismeréséül

DOLEZSÁR ANTAL r. főtörzszászlós úrnak ,
a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság,
Pécsi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Alosztálya szolgálatparancsnokának


Több mint két évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül

FUTÓ CSABA r. főtörzszászlós úrnak,
a Készenléti Rendőrség csoportvezetőjének



Kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül

KÁLDI BALÁZS
r. őrnagy úrnak,
a Nemzeti Védelmi Szolgálat kiemelt főreferensének


LÖVEI SÁNDOR r. főtörzszászlós úrnak,
a Készenléti Rendőrség járőrvezetőjének


MIRKÓ IMRE r. zászlós úrnak,
a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya járőrének


STEIRERNÉ ZSÖMBÖR MÁRIA bv. törzszászlós asszonynak,
a Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft. kiemelt művezetőjének


SZENTIVÁNSZKI JÁNOS bv. főtörzsőrmester úrnak,
a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete körletfelügyelőjének

Az érdemkeresztet később veszi át.

VARGA SZABOLCS r. főtörzszászlós úrnak,
a Budapesti XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának



Magyarország Kormánya – a belügyminiszter előterjesztésére – életmentés során tanúsított hősies magatartása elismeréséül

„Életmentő Emlékérmet” adományoz

BÁNYAI GÁBOR ELEMÉR
úrnak, jánoshalmai lakosnak
(aki 2011. február 4-én a Dunába beborult csónakból öt felnőttet és egy gyermeket mentett ki három társával együtt – a gyermek a balesetet követően elhunyt)



DÁNIEL ISTVÁN úrnak, szendrői lakosnak
(aki 2011. augusztus 28-án egy felborult és ennek következtében kigyulladt járműből egy személyt mentett ki társával – a balesetet szenvedett járműben rekedt további három személy életét már nem sikerült megmenteni)



FARKAS DÁNIEL GERGELY úrnak, budapesti lakosnak
(aki 2011. augusztus 18-án a bodajki tóban elmerült osztálytársát mentette ki)



FORGÁCS GYÖRGY
úrnak, ráckevei lakosnak
(aki 2011. október 1-jén a Dunába becsúszó és merülő autóból mentette ki a gépjármű vezetőjét)



KOHL ZOLTÁN JÁNOS úrnak, érsekcsanádi lakosnak
(aki 2011. február 4-én a Dunába beborult csónakból öt felnőttet és egy gyermeket mentett ki három társával együtt – a gyermek a balesetet követően elhunyt)



KÓTI RICHÁRD
úrnak, komádi lakosnak
(aki 2011. június 23-án a Sebes-Kőrös folyóban fuldokló gyermek mentésére indult egy másik gyermekkel, de a mentésben segédkező társa is fuldokolni kezdett, így végül őt húzta ki a folyóból – a másik gyermek elmerült, életét nem sikerült megmenteni)


MOLNÁR PÁL
úrnak, szendrői lakosnak
(aki 2011. augusztus 28-án egy felborult és ennek következtében kigyulladt járműből egy személyt mentett ki társával – a balesetet szenvedett járműben rekedt további három személy életét már nem sikerült megmenteni)



MÜLLER MÁTYÁS
úrnak, vaskúti lakosnak
(aki 2011. február 4-én a Dunába beborult csónakból öt felnőttet és egy gyermeket mentett ki három társával együtt – a gyermek a balesetet követően elhunyt)

Az emlékérmet később veszi át.


SOMLAI KRISZTINA asszonynak, kecskeméti lakosnak
(aki 2011. február 4-én a Dunába beborult csónakból öt felnőttet és egy gyermeket mentett ki három társával együtt – a gyermek a balesetet követően elhunyt)