A szabadságharc kisszótára

'48-as szószedet

Áprilisi törvények: az utolsó rendi országgyűlésen (1847–48) elfogadott törvénycsomag, amelyet V. Ferdinánd uralkodó április 11-én szentesített. A 31 cikkelyből álló törvénykönyv a márciusban kivívott függetlenség és polgári átalakulás dokumentuma. A rendelkezések a feudális állam jogintézményeinek lebontása mellett a polgári szabadságjogokat biztosító cikkelyeket tartalmaztak. A törvénykönyv a felelős kormány létrehozásával letette a modern parlamentáris állam alapjait.

Batthyány-kormány: Magyarország első felelős kormánya, amely 1848. március 23-án alakult meg Batthyány Lajos gróf vezetésével. Batthyány szeptemberi lemondását követően a nádor ismét őt bízta meg kormányalakítással. 1848. október 2-án fogadták el mandátumáról való lemondását, ezt követően Kossuth Lajos elnökletével Országos Honvédelmi Bizottmány gyakorolta a kormányzati jogköröket.

A Batthyány-kormány tagjai: Batthyány Lajos miniszterelnök, Szemere Bertalan belügyminiszter, Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter, Klauzál Gábor ipar- és földművelésügyi miniszter, Kossuth Lajos pénzügyminiszter, Mészáros Lázár hadügyminiszter, Széchenyi István közmunka és közlekedésügyi miniszter, Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Deák Ferenc igazságügyi miniszter.

Helytartótanács: az 1722–23. évi országgyűlés iktatta törvénybe. Kvázi kormányzati szervként működött. A helytartótanács elnöke a nádor, vagy a kinevezett királyi helytartó volt. A szerv a Habsburg-ház akaratát volt hivatott közvetíteni a magyar igazgatás felé. A tanácsot meghatározott számban főpapok, fő- és köznemesek alkották. Hatásköre kiterjedt az egész belső igazgatásra, kivéve a pénzügyet, a kamarai és katonai igazgatást, valamint az igazságszolgáltatást. 1848-ban a Helytartótanács gyakorlatilag megszűnt. Végleges megszűnése előtt rövid ideig regnált 1861 és 1867 között, a kiegyezést megelőző időszakban.

Márciusi ifjak: a Pilvax kávéházban a „közvélemény asztala” körül ülőket nevezték így. Fiatal radikális értelmiségiek voltak, polgári foglalkozású írók, költők. A legismertebbek közülük: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Egressy Gábor és Béni, Garay János, Irinyi József, Lisznyai Kálmán és Vas Gereben.

A nemes lelkű és vakmerő fiatalok fegyverek nélkül robbantották ki a forradalmat március 15-én, tízezreket állítva maguk mögé. Többen közülük részt vettek a szabadságharcban is, de a forradalom leverését követően bujdosásra kényszerültek. Petőfi Sándor és Vasvári Pál hősi halált haltak.

Pilvax kávéház: a főváros szívében lévő kávézó Budapest egyik legismertebb, történelmi jelentőségű vendéglátó egysége. Privorsky Ferenc Café Reanaissance néven alapította 1838-ban. Mostani nevét későbbi tulajdonosáról, Pillwax Károlyról kapta. A kávéház a reformkor vége felé a radikális fiatal értelmiség törzshelyévé vált; itt alakult meg a Fiatal Magyarország és a Tízek Társasága nevű asztaltársaság. Utóbbi tagja volt Petőfi Sándor is. A fiatal reformerek ebben a kávézóban szövegezték meg a 12 pontot, és 1848. március 15-én Petőfi Sándor itt olvasta fel először a Nemzeti dalt. A kávéházat, ahonnan a változás eseményei kiindultak, később Forradalmi Csarnoknak nevezték el.

Landerer és Heckenast nyomda: a nyomdát 1840-ben Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv alapította; Magyarország első modern értelemben vett, nagy teljesítményű nyomdája volt. 1841-ben itt kezdték el nyomni a Pesti Hírlapot, amelynek szerkesztésére Kossuth Lajost kérték fel, remélve, hogy ezzel tevékenységét cenzúrázhatják. Ám ez nem valósult meg, mert 1844-ben a bécsi udvar nyomására Landerer kiprovokálta Kossuth lemondását. 1848. március 15-től együttműködött a forradalmárokkal: ebben a nyomdában készült a 12 pont és a Nemzeti dal. Landerer a fegyverletételt követően bujdosni kényszerült.

"Landerer és Heckenast uraknak minden mértéket meghaladó szennyes piszkosságát tovább tűrnöm lehetetlen. Dolgozom, mint a barom, kérkedés nélkül mondhatom, lelke, fenntartója vagyok a Pesti Hírlapnak… Sok ember mondotta már, hogy valósággal bolond vagyok az ő igavonó marhájuk lenni, s az örökös munkával, örökös bosszúsággal életemet, egészségemet érettük felemészteni…" – Kossuth Lajos

Forrás: Vasárnapi Ujság 45. évf. 11. sz. (1898. márczius 13.)

Kokárda: kör formájú, nemzetiszínű kitűző, amelyen – egyes néphagyományok szerint – a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld szín a reményt szimbolizálja. A „cocardet” kezdetben XIII. Lajos idején viselték Franciaországban. Magyarországon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején vált elterjedtté viselete.

A helyesen varrott magyar kokárdán kívülre kerül a zöld, azonban a színek sorrendje eltérő. Úgy tartják, hogy Szendrey Júlia hibásan varrta meg szerelme, Petőfi Sándor számára a kokárdát, azóta jellemző téves viselete. A márciusi ifjak a kabát hajtókájára, illetve a mellrész szív felőli oldalára tűzték a jelvényt. Mások nemzetiszínű szalaggal fejezték ki a haza melletti elkötelezettséget, de ennek is számos hajtásmódja vált elterjedtté az idők során. Mai napig szokás viselni a jelvényeket a forradalom és szabadságharc emléknapján.

Jókai Mór gondolatai a kokárdáról: „Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök.”

Kossuth-bankó: a Magyar Kereskedelmi Bank, a Kincstár és az Országos Honvédelmi Bizottmány által kibocsátott papírpénz, amelyet Kossuth Lajos adott ki. Az első bankjegy 1848. augusztus 6-án került forgalomba, kétforintos címletben. A kiadáshoz biztosítani kellett a megfelelő pénzalapot, és létrehozni a független hiteléletet és pénzkibocsátást. Az első önálló magyar papírpénz a nemzeti önérzet jelképét jelentette a forradalom bukását követően.

Kossuth-nóta: 1848 áprilisától az országgyűlés több alkalommal újoncok toborzására kényszerült. Sok toborzó és katonadal született akkor, amelyek Kossuth Lajost éltették. Az egyik közismert dal a Kossuth-nóta, amelynek számos változata terjedt el.

„Magyarország édes hazám,
Néked szült és nevelt anyám.
Négy esztendő nem a világ,
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!”

A Kossuth-nóta a szabadságharc leverése után tiltólistára került, azonban más, kortes szövegekkel továbbra is énekelték, nemcsak Magyarországon, hanem Amerikában is: "Az amerikaiaknak annyira megtetszett a dal, hogy többfelé éneklik választások alkalmával" (Káldy Gyula).

Közcsendi Bizottmány: 1848. március 15-én liberális polgárokból, márciusi ifjakból és ellenzéki nemesekből megalakult a Közcsendi Bizottmány, mint a forradalmat irányító szerv. Feladata közé tartozott, hogy őrködjön a forradalom vívmányain, a „közcsend és belbéke biztosítása” felett. Az önkéntes alapon szerveződő Közcsendi Bizottmány április közepére már hatvanezer nemzetőrt állított ki, ugyanannyit, mint az akkori magyarországi Habsburg-haderő.

Nemzetőrség: az 1848-as forradalom és szabadságharc során alakult meg a Nemzetőrség a márciusi ifjak 12 pontos követeléseinek hatására. A forradalom legfőbb erényének a rendet tartotta, ennek fenntartását tekintette alapvető feladatának. Meghatározott vagyonnal rendelkező férfiakból, illetve helyi önkéntesekből szerveződött, akik fegyvert is viselhettek. Tagjainak létszáma a határvidékeket leszámítva 350.000–380.000 fő volt 1848 júniusában. A szabadságharc leverését követően megszűnt, és a kiegyezés után sem szervezték újjá.

Nemzeti zászló: az állam és a magyarság jelképe. Az 1848-as követelések egyike a nemzeti színek visszaállítása volt. Az áprilisi törvények rendelkeztek a piros-fehér-zöld zászlóról, amely így hivatalosan elismert magyar nemzeti jelkép lett. 1848–49-ben már általánosan polgári zászlóként használták. A piros sáv az „erőt”, a fehér a „hűséget” és a zöld a „reményt” szimbolizálja.

Népek tavasza: a kifejezés az 1848 tavaszán Európa-szerte kirobbant forradalmakat jelöli, amelyek során Franciaországban demokratikus alkotmányt és köztársaságot, Németországban alkotmányosan biztosított nemzeti egységet, Magyarországon polgári alkotmányt, jogkiterjesztést, a feudális rend felszámolását, majd függetlenséget, Itáliában függetlenséget és az olasz egység létrehozását, a Balkánon pedig nemzeti felemelkedést, autonómiát kívántak elérni.

(A forradalmak hasonló módon zajlottak le. A kormányzatot megdöntötték, úgy tűnt, hogy az európai hatalmi rendszer összeomlik, és megvalósul a nemzeti önrendelkezés, a modernizáció, a nemzetállamok megteremtése és a liberális politikai rendszerek létrehozása. A forradalmakat azonban leverték. )

Reformkor: az 1832-es országgyűléstől 1848 márciusáig tartó időszakot nevezzük reformkornak. A nemesi értelmiség a monarchiától való elszakadás gondolata nélkül küzdött a polgári reformokért és az ország gazdasági-politikai önállóságáért. A korszak mottója: „Jelszavaink valának: haza és haladás.” Ennek keretében középpontba került a polgári, társadalmi átalakulás, a jobbágyfelszabadítás, a közteherviselés és a törvény előtti egyenlőség. A reformkor alatt vált hivatalos nyelvvé a magyar. Az 1847-es ellenzéki nyilatkozattal kialakult a polgári átalakulás teljes programja, amelynek megvalósulását 1848 tavaszán az európai forradalmi hullám tette lehetővé.

A reformkor kiemelkedő alakjai:

Széchenyi István
Kossuth Lajos
Wesselényi Miklós
Batthyány Lajos
Kölcsey Ferenc
Deák Ferenc

Örökváltság: a jobbágyfelszabadítás egyik módja, amikor a jobbágy végérvényesen megváltja feudális szolgáltatásait. A reformkor idején a bérmunka kezdte felváltani a robotot, ezért a haladó szellemű nemesek szorgalmazták az örökváltság lehetőségének megteremtését. 1840-ben tette lehetővé a törvény, azonban magas összege miatt csak kevesen éltek a lehetőséggel. Kossuth Lajos már 1841-től a kötelező örökváltság követelésével lépett föl. A kötelező, általános és állami kárpótlással végrehajtandó örökváltságot az 1848. évi áprilisi törvények rendelték el.