A 12 pont, avagy „Mit kíván a magyar nemzet.”

A 12 pont születése

A párizsi forradalom hírére 1848. március 3-án Kossuth Lajos felirati javaslatot terjesztett az országgyűlés elé, amelyben az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. A korábbi „sérelmi taktika” helyett az alkotmányos átalakulást, az érdekegyesítést és a belső reformokat jelölte meg célként, a birodalom népeinek pedig alkotmányt követelt, amelynek később fontos szerepe lett a bécsi forradalom kitörésében. Az alsótábla a javaslatot azonnal elfogadta és feliratban javasolta a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a független, nemzeti kormány felállítását.

Másnap a reformer politikusokat tömörítő Ellenzéki Kör is megvitatta a felirati javaslatot. Az alkotmányosságra és nemzeti kormányra vonatkozó részekkel egyetértettek, hiányolták azonban a sajtószabadság, az évenkénti országgyűlés és más intézmények tételes megemlítését. Március 9-én a Kör ülésén elhatározták, hogy országgyűléshez intézendő petícióval támogatják Kossuth feliratát és így próbálják meg felgyorsítani az országgyűlés munkáját. Az Ellenzéki Kör megbízásából március 12-ére – Irinyi József megfogalmazásában – elkészült a 12 pont első változata, amelynek tartalma jóval túlment az eredeti felirati javaslaton. A március 12-i változat nemcsak a később híressé vált 12 pontot, hanem egy bevezetőt is tartalmazott a kiáltvány szükségességének megindokolásáról. A bevezető szerint egész Európa mozgásba jött és Magyarország sem ragaszkodhat idejétmúlt, elavult viszonyaihoz. Kijelentette, hogy a nemzet immáron az alkotmány teljes reformját igényli, részeredményekkel már nem elégszik meg.

A radikális pesti ifjúság a Pilvax kávéházban elhatározta, hogy a 12 pontot, a március 19-i József-napi vásáron a vásározók elé terjeszti. A bécsi forradalom március 13-i kitörése, valamint az, hogy a bécsi tanuló ifjúság elfogadtatta a rendekkel március 11-i petícióját, azonban felgyorsította az eseményeket. Március 14-én az elégedetlen ifjúság – Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál vezetésével – cselekvésre szánta el magát, és a Pilvax kávéházban úgy döntött, hogy március 15-én reggel tüntetést szervez Pest-Budán, és az egész városban kihirdeti a 12 pontot. Petőfi megígérte, hogy alkalmi költeményt is ír, amit maga fog 15-én elszavalni.

A 12 pont a „nagy nap” során

Március 15-én reggel, az előző napi terveknek megfelelően Petőfi, Jókai, Vasvári és Bulyovszky Gyula tanácskozott a teendőkről, A 12 pontot is magában foglaló proklamáció megfogalmazása után mind a négyen a Pilvax kávéházhoz mentek, mellükön három színű kokárdát viselve, ahol Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A költeményt nagy tetszéssel fogadták társai. A kávéházból tíz-tizenöten indultak az orvosi egyetem felé, ahol Petőfi újra elszavalta a Nemzeti dalt, míg Jókai a proklamációt olvasta fel a diákoknak.

Az Egyetem térre induló, időközben 3-400 fősre duzzadt tömeghez folyamatosan csatlakoztak az emberek. Az Egyetem téren már több ezren hallgatták az újra elszavalt Nemzeti dalt és a proklamációt. A számban és lelkesedésében is egyre gyarapodó tömeg – mintegy 5000 ember – Landerer és Heckenast nyomdájához indult, hogy kinyomtassa a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Landerer némi ellenállás után engedett a fiataloknak. Míg zajlott a két mű nyomdai szedése, a zuhogó esőben kint várakozó tömeget alkalmi szónokok lelkesítették.

A Landerer és Heckenast nyomdájában kiadott kiáltvány a következő pontokban sorolta föl a magyar nép követeléseit:

A 12 pont volt az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseinek összefoglalása

Dél körül a tömeg feloszlott azzal, hogy 15 órától a Nemzeti Múzeumnál találkoznak újra. A Nemzeti Múzeumnál már tízezres tömeg gyűlt össze, ahol Vasvári és Irinyi szónokolt, Petőfi pedig beszédet mondott. A gyűlésen tízezren helybéli és vidéki zúgta Petőfi után az esküt: „Rabok tovább nem leszünk!”. A Nemzeti Múzeumnál elhatározták, hogy kiszabadítják Táncsics Mihályt a budai vár helytartótanácsi börtönéből, majd hatfős tárgyalóbizottságot alakítottak a Pest Város tanácsával való egyezkedésre. A bizottság tagjai Petőfi, Jókai, Irinyi, Vasvári, Bulyovszky és Irányi Dániel voltak. A városházához igyekvő tömeghez ekkor csatlakozott Klauzál Gábor és Nyáry Pál, hogy lecsillapítsa a radikalizálódó tömeget és átvegye a mozgalom irányítását. A fiatalok engedtek a mérsékelt liberális vezéregyéniségeknek, akik a polgárok szemében ismertebbek és elfogadhatóbbak voltak.

A városházán a két politikusból és a fiatalokból álló bizottság tárgyalt a tanáccsal a 12 pont követeléseinek elfogadásáról. A tanácsterembe betóduló 300 fő és az épület előtt várakozó 10-15.000 fős tömeg hatására a városi tanács elfogadta a 12 pontot, majd aláírta és lepecsételte annak egyik kinyomtatott példányát. Riadalmukban még a forradalom ekkor létrejött választmányi vezető bizottságába is jelölték képviselőiket, majd a városháza tanácstermét és a teljes épületet is a fiatalok rendelkezésére bocsátották.

A választmány mintegy 20.000 ember társaságában átvonult a budai Várba, ahol Nyáry, Klauzál és Rottenbiller Lipót a Helytartótanács elé terjesztette a 12 pontot, majd ismertette az eddigi történéseket. A húszezres tömegtől és a bécsi forradalomtól megrémült tanács alelnöke, gróf Zichy Ferenc fél 6 körül engedett a követeléseknek. Megtiltatott minden katonai beavatkozás, eltörölték a cenzúrát és Táncsics Mihály börtönajtaja is megnyílt. A 18 óra magasságában kiszabadított Táncsicsot feleségével együtt diadalmenetben, a polgárok által önként húzott hintón vitték szállására. Este kivilágították a várost, 19 órakor a nép által már előzetesen kívánt Bánk bán előadását szakította meg a Nemzeti Színházba betóduló tömeg. A színházban elénekelték a Himnuszt, a Szózatot és számos egyéb dalt, Egressy Gábor verseket szavalt, köztük a Nemzeti dalt. Eközben a Rendre Ügyelő Választmány a városházán ülésezett. A választmány két határozatot szerkesztett, a polgárőrség bővítéséről, valamint a helytartótanácsnál elért eredményekről. A határozatok másnap reggel már kinyomtatva voltak láthatóak szerte a városban.

1848. április 11-én, az utolsó magyar rendi országgyűlésen V. Ferdinánd király elfogadta az ún. „áprilisi törvényeket”. A törvénycsomag jórészt a pesti forradalom 12 pontjának törvénybe foglalása volt, amely biztosította a magyar országrész polgári demokratikus fejlődését és Magyarországot lényegében rendi államból parlamentáris állammá alakította. Noha az április törvényeket a forradalom leverését követően az új, neoabszolutista kormányzati rendszer eltörölte, azok a magyar politika viszonyítási alapjává váltak, és részint megvalósultak az 1867-es kiegyezéssel, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia idején végbement közjogi fejlődéssel.

A 12 pont értelmezése

Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.
A sajtószabadság a polgárjogok egyik alapvető szimbóluma. 1848. március 15-én éppen a 12 pont első pontjának nyomatékosítása végett indultak útnak a márciusi ifjak a Landerer és Heckenast nyomdához. A korabeli Magyarországon cenzorok figyelték a nyomtatott sajtót és megakadályozták a nemkívánatos írások publikálását. Az áprilisi törvények elismerték a sajtó szabadságát, amely azonban a szabadságharc leverése után ismét megszűnt. Az 1867-es kiegyezés tette ismét szabaddá a magyar sajtó útját.

2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
1848-ban nem létezett magyar kormány, így nem léteztek minisztériumok sem, az irányítást az udvari kancellária, a kincstár, stb. látta el. Hazánk legfőbb kormányszerve a Magyar Királyi Helytartótanács volt, amely 1723 óta, 1848-ig állt fenn. A forradalmat követően alakult meg az első felelős magyar kormány, gróf Batthyány Lajos vezetésével. A szabadságharc leverése után, az abszolutizmus korában Ferenc József visszaállította a kancellária intézményét, amely a kiegyezésig működött. Felelős kormány csak 1867 után alakult meg újra, miniszterelnöke Andrássy Gyula volt.

3. Évenkinti országgyűlést Pesten.
A parlament meglehetősen rendszertelenül ülésezett ekkoriban, a forradalom idején nem pesti, hanem pozsonyi központtal. Az országgyűlést kizárólag az uralkodó hívhatta össze, ám semmi nem szabályozta ennek gyakoriságát vagy hosszát, így többnyire akkor hívta össze az országgyűlést, ha az udvar érdekében állt, például adóemelést kívánt végrehajtani. A reformokat elindító országgyűlés – tizenhárom éves szünetet követően – 1825-ben kezdte meg munkáját. A forradalom után kiszélesedett a választójog, az új parlament 1848. július 2-án ült össze. A szabadságharc leverése után Ferenc József, megkoronázatlan magyar uralkodó csak 1861-ben hívta újra össze az országgyűlést, amely csak a kiegyezést követően kezdte meg folyamatos működését.

4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
A törvény előtti egyenlőséget sokkal szűkebb értelemben követelték, mint ahogyan a 21. században értelmezzük. A célok között nem szerepelt általános és titkos választójog, ez akkoriban radikális álláspontnak minősült. Alapjaiban a nemesi előjogok helyett a polgári jogrendszert kívánták létrehozni. A nemesi jogrend szerint ugyanis a születés pillanatában eldőlt, ki milyen kiváltságokkal bírt. A 19. században a polgári gondolkodás a jogokat kiterjesztette, bár korántsem mindenkire. A vallások között sem volt egyenlőség. A Habsburgok hagyományosan a Vatikán szövetségesei, ennek megfelelően a katolikus vallásúak előjogokat élveztek más vallásúakkal szemben. Az áprilisi törvények kimondták a felekezetek közötti egyenlőséget és törvényesítették az unitárius egyházat.

5. Nemzeti őrsereg.
A Batthyány-kormány hatalomra kerülésekor nem volt az országnak önálló katonai ereje. Az 1848 júliusában összeült országgyűlés elfogadta az őrsereg felállításáról szóló törvényt, „a személyes és vagyonbiztonság, a közcsend és belbéke biztosítása” érdekében. A nemzeti őrseregben nem hivatalos katonák szolgáltak, feladatuk a városok és falvak rendjének biztosítása volt. Funkciójuk leginkább a mai polgárőrséggel mutat hasonlóságot.

6. Közös teherviselés.
A nemesi előjogok sarkalatos pontja az adómentesség volt. A közös teherviselés ennek felszámolását jelenti, vagyis a nemeseket adófizetésre kötelezte. Az áprilisi törvények emelték jogerőre a közös teherviselést.

7. Úrbéri viszonyok megszűntetése.
A jobbágyok a földért cserébe úrbérrel fizettek. Az úrbéri viszonyokat még Mária Terézia rendelte el 1767-ben. Az úrbérnek számos formája létezett: a munkavégzéssel (robot), a terménnyel (dézsma), a pénzzel vagy ajándékkal történő fizetés. Az úrbéri viszonyokat az áprilisi törvények szüntették meg, ám a felemásra sikerült jobbágyfelszabadítás miatt hatása még a 20. században is érezhető volt.

8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
A feudális bíráskodás alapja az úriszék volt, amely a földesurat bírói jogokkal ruházta fel: a földesurak hoztak ítéletet a birtokaikon élő jobbágyok vitás ügyeiben. A 19. században az ítélet ellen a helytartótanácshoz lehetett fellebbezéssel fordulni. A polgári normák szerint azonban a törvénykezésnek függetlennek és mindenki számára egyenlőnek kell lennie, ezt az igény fogalmazta meg a nyolcadik pont.

9. Nemzeti Bank.
Magyarországnak a reformkorban nem volt önálló jegybankja, amely a pénzügyeket szabályozta és felügyelte volna. A Habsburg Birodalomban a monetáris feladatokat az Osztrák Nemzeti Bank látta el. A forradalmat követően a magyar kormány a Pesten székelő Magyar Kereskedelmi Bankot ruházta fel jegybanki szerepkörrel, a szabadságharc leverését követően elakadt a kezdeményezés. Az első önálló magyar jegybank végül csak 1924-ben alakult meg.

10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
A Habsburg Birodalom keretein belül nem létezett önálló magyar hadsereg, a magyar ezredek az egységes császári hadrendben tartoztak. A magyar katonák a birodalom teljes területén teljesítették szolgálatukat, nem pedig csak Magyarországon. A Batthyány kormány elsőként a Nemzeti Őrsereg felállítását kezdeményezte, majd 1848 májusától az önálló magyar hadsereg szervezésébe is belefogott. A munka hatékonyságát jól mutatja, hogy fél éven belül már 100 ezer főből állt a magyar honvédség. A szabadságharc bukását követően megszűnt az önálló magyar haderő, az 1867-es kiegyezés pedig közös osztrák-magyar hadsereg felállítása mellett döntött.

11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsátassanak.
Demokratikus jogok hiányában a császári udvar a politikai ellenzék működését ellehetlenítette, tagjait bebörtönözte. A kor legismertebb politikai foglya Táncsics Mihály (eredetileg Stancsics Mihály) volt, akit 1847-ben sajtóvétségért tartóztattak le. Táncsicsot 1848. március 15-én szabadítottá ki börtönéből a márciusi ifjak és a hozzájuk csatlakozó forradalmárok.

12. Unio.
Az török hódoltság következtében a késő középkori Magyarország három részre szakadt és megalakult az önálló Erdély (1541). A törökök kiűzése után a Habsburgok nem csatolták vissza Magyarországhoz Erdélyt, hanem külön fejedelemségként kezelték. Az utolsó pont Erdély és Magyarország követelését követelte, amelyet az erdélyi országgyűlés 1848-ban meg is szavazott. A szabadságharc leverését követően visszaállították 1848 előtti státuszát, az egységet 1867-es kiegyezés hozta meg.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!