Nemzetgazdasági Minisztérium

Matolcsy György március 11-én kitüntetéseket adományozott nemzeti ünnepünk alkalmából. A miniszter informális keretek közt, miniszteri dolgozószobájában fogadta a díjazottakat és hozzátartozóikat.

Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült:

Bolyky János Antal
a COVENT Tőke Befektető Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke
Az innováció - finanszírozás új intézményrendszere fejlesztésében valamint a társadalmi tehetség-gondozásban vállalt kiemelkedő tevékenységéért.

dr. Marosffy László
az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. ny. gazdasági igazgatója
Az EGIS Gyógyszergyárban eltöltött 30 év gazdasági irányításáért, valamit a cég privatizálásában és tőzsdei bevezetésében vállalt szakmai munkájáért.

Rózsa András
a TEVA Magyarország Rt. ny. vezérigazgatója
A magyar gyógyszeripar- és kereskedelem területén eltöltött több évtizedes eredményes munkássága, valamint a hazai gyógyszerellátás szempontjait mindenkor figyelembe vevő vállalatvezetői tevékenységéért.

 

Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült:

dr. Antos László
a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója
A 20 éves Magyar Innovációs Szövetség működtetésében, tevékenységeiben valamint az innovációbarát gazdasági környezet érdekében folytatott szakmai munkájának elismeréséért.

 

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült:

dr. Vass Ágnes
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Törvényességi és Felügyeleti Főosztály főosztályvezető-helyettese
A hatósági döntések előkészítésének irányítása terén végzett munkája elismeréséért, amely nagyban hozzájárult a törvényes eljárás és az egységes jogalkalmazás biztosításához.