Dobos András

Dobos András a türelemről, a nem mérlegelésről és a szaktudásról

Közel két évtizede a Magyar Máltai Szeretetszolgálat betegszállítás-vezetője, mentős gépkocsivezető. A délszláv háború idején sebesülteket mentett, azóta is a betegszállítást szervezi és végzi a határon innen és túl.

„A betegszállítás önálló szolgálat a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keretien belül” - kezdi Dobos András. „Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a sokak által jól ismert piros-fehér keresztes emblémával ellátott mentőautókkal rójuk a hazai és a nemzetközi utakat és szállítjuk a kezelés előtt vagy alatt álló betegeket, a balesetet szenvedett embereket, vagy azokat, akik kivizsgálás, operáció miatt kényszerülnek kórházba menni. Emellett segítünk a kezeléseken átesett személyeknek, hogy újra eljussanak otthonukba. Belülről pedig ez egy nagy csapatjáték, ahol nagyon fontos, hogy a szakmailag felkészült kollégák pontos és összehangolt munkát végezzenek, ugyanakkor rugalmasságra is szükség van, hiszen a baleset, a baj mindig váratlan helyzetet teremt. Mindeközben nem szabad elfelejteni, hogy beteg, sok esetben idős emberekkel foglalkozunk, akik elsősorban persze technikai segítséget kérnek tőlünk, miközben türelmes és megértő hozzáállást, bátorítást is várnak” – vall a hétköznapok mögötti többletről Dobos András.

Minden nap megfelelni
Bátornak lenni, hősnek lenni, ezek túl nagy szavak és nem sok közük van a valósághoz, mondja Dobos András, aki szerint mégis lehet valami az olyan elcsépelt közhelyek mögött, mint amilyen ez is: „hétköznapi hősök”. „Persze szerintem az, akire a közösség akként tekint, magát sosem érzi hősnek, hiszen pont úgy viselkedik, mint mindenki más: teszi a dolgát.” András szerint a különbség inkább ott lehet, hogy vannak az életnek olyan területei, mint például a segítő szakmák, ahol jobban kidomborodik az az oldal, amihez bátorságra, hősies tulajdonságokra van szükség. „Az, hogy én éppen ilyen területen dolgozom, az leginkább megtisztelő feladat, aminek nagyon szeretnék minden nap megfelelni.”

Türelemre és kitartásra van szükség az emberi légkörhöz
„Emberekkel foglalkozni mindig kihívást jelent, hiszen az emberi kapcsolatokban sok hibalehetőség kódolva van: a különböző habitussal megáldott emberek együttműködése nem jár konfliktusok nélkül, mindenki hibázhat.  Az egyik sért, a másik sértődik, okkal, vagy anélkül, de mindig újra kell kezdeni. Tehát akár a kollégákra, akár a betegekre gondolok, mindig nagy türelemre és kitartásra van szükség, hogy megmaradjon a jó hangulat, az élhető, emberi légkör.” Ha viszont mindezt sikerül átadniuk azoknak, akikkel foglalkoznak, sikernek minősül és abból lehet töltekezni, állítja András. Ilyen lehet a betegek és hozzátartozóik mosolya, a hálás tekintet, vagy épp az, ahogy a bizalmukba fogadják a segítőt. „Éppen ez az, ami az emberekkel való foglalkozás örömét adja, ez az, ami feltölt és továbblendít.”

Az adott helyzetben az ember nem mérlegel
„Bátornak lenni valami olyasmit jelent számomra, amikor az ember legyőzi önmagát, vagy a félelmeit. De, ami talán ennél is pontosabban kifejezi a bátorság lényegét számomra: hogy adott pillanatban mit teszek meg az embertársamért, valami olyat, amit csak én tehetek meg. Azt hiszem, a bátor tettekre utólag, kívülről sütik rá ezt a jelzőt, és az ember adott helyzetben nem mérlegeli, hogy milyen bátran fog cselekedni.

A szaktudás a jó ügy szolgálatában
Andrásnak 1848-ról elsőnek Gábor Áron ugrik be, „aki az egyébként szívemnek kedves székelyek ellenállását is vezette. Meg hát róla szól a nóta, hogy „rézágyúja fel van virágozva” és én amolyan dalos családból jöttem, fújtuk ezt is sokszor. De tényleg olyan figura lehetett ez az ágyúöntő, aki tette, amihez értett, a szaktudását állította egy jó ügy szolgálatába, majd pedig olyannyira nem mérlegelte, hogy meddig menjen el a bátorság tetteiben, hogy miután minden vagyonát és erejét feláldozta a szent célért, a szabadságért vívott csatában lelte halálát.”