Belügyminisztérium

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - ÉLETMENTÉS SORÁN TANÚSÍTOTT HŐSIES MAGATARTÁSA ELISMERÉSÉÜL

„ÉLETMENTŐ EMLÉKÉRMET” ADOMÁNYOZ

BARABÁS MÁRK úrnak,
tuzséri lakosnak,

aki kisegítőként dolgozott a Tisza-parton a Polgármesteri Hivatal megbízásából, amikor 2013. július 27-én észlelte, hogy a bójákkal kijelölt strand területén kívül, a hirtelen mélyülő vízben egy négyfős baráti társaság fürdőzik. A fiatalokat többször figyelmeztette a veszélyre. A 2,5-3 méter mélyre mélyülő vízből három úszni tudó férfi a partra jutott, de negyedik társuk fuldokolni kezdett. Barabás Márk a fuldokló férfi után úszott – ezzel saját életét is kockáztatva -, kihozta a partra, ott a szükséges segítségben részesítette.



DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE KIEMELKEDŐ HELYTÁLLÁSA, BÁTOR MAGATARTÁSA ELISMERÉSÉÜL

BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


BERECZ ÁDÁM r. őrmester urat,

DZSUPIN ISTVÁN r. zászlós urat és


ESZENYI LÁSZLÓ r. törzsőrmester urat,
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Edelényi Rendőrkapitányság járőrét és körzeti megbízottait,

akik 2014. február 18-án egy égő, füsttel teli családi házból – testi épségük közvetlen veszélyeztetésével - együttes erővel kimentettek egy 30 éves, eszméletlen állapotú nőt.



BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ
EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


HRABOVSZKI NORBERT tűzoltó hadnagy urat,
a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokát.

Gyors és szakszerű döntéseinek köszönhetően 2013. november 11-én a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Központjának háromemeletes téglaépületében keletkezett tüzet sikerült megfékezni és a veszélyben lévő embereket biztonságba helyezni.


BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ
EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


KOVÁCS TAMÁS tűzoltó főtörzsőrmester urat,
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját,

aki 2014. január 16-án egy mezőcsáti lakóépület kigyulladását követően a hivatásos egységek kiérkezéséig irányította az önkéntes tűzoltók munkáját és az épületben található két darab PB gázpalack és egy darab hélium palack robbanásának veszélye miatt megkezdte a szomszédos iskola diákjainak biztonságos helyre történő elhelyezését. Higgadtságának és szakszerű beavatkozásának köszönhetően senki nem sérült meg.


BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


MAYER ZOLTÁN tűzoltó zászlós urat,
a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, III. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különlegesszer kezelőjét,

aki 2013. augusztus 7-én egy lakóházban történt robbanást követően két sérült személyt mentett ki a lángoló épületből és helyezett biztonságba.


BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


PÁPAI ANTAL BALÁZS r. zászlós urat,
a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, Tatabányai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály szolgálatparancsnokát,

aki 2014. január 19-én egy nagy lángokkal égő tatabányai garázsból három sérült, illetve idős személyt mentett ki. Cselekedetével, lélekjelenlétével nagyban hozzájárult a három, épületben rekedt személy életének megmentéséhez. A tűzoltók az épületből később 11 darab (gáz, acetilén és oxigén) palackot hoztak ki.



BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


SOLTI LÁSZLÓ r. törzsőrmester urat,
a Budapesti Rendőr-főkapitányság, IX. kerületi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály Őr- és Járőrszolgálati Alosztály körzeti megbízottját,

aki 2014. január 12-én – saját életét, testi épségét veszélyeztetve – megmentette egy önveszélyes, erőszakos, folyamatos ellenállást tanúsító, ablakon kiugrani készülő személy életét.



BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET
ADOMÁNYOZ EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI


STIX ATTILA r. alezredes urat,
a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság
kiemelt főelőadóját,

aki 2014. január 12-én egy kecskeméti lakóépületből füst szivárgását észlelte, és - miután meggyőződött róla, hogy a mentőket és a tűzoltókat a járókelők értesítették – egy épületben rekedt idős férfi segítségére sietett. A férfit, aki nem tudott járni, pánikba esett és a kezével hadonászott, kivezetni nem tudta, ezért megemelte, és úgy vitte a szabad levegőre, ezzel megmentve az életét.


A BELÜGYMINISZTER NEMZETI ÜNNEPÜNK, MÁRCIUS 15-E ALKALMÁBÓL
TÖBB ÉVTIZEDES KIMAGASLÓ, PÉLDAÉRTÉKŰ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL


SZENT GYÖRGY ÉRDEMJELET ADOMÁNYOZ

DR. FARKAS LÁSZLÓ r. ezredes úrnak,
a Nemzeti Védelmi Szolgálat, Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata Igazgatóság igazgató-helyettesének



EREDMÉNYES SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL BRONZ FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA

MAKÁDI ÁGNES asszonynak,
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Menekültügyi Osztály adatbázis kezelőjének



KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE
ELISMERÉSÉÜL

ELŐLÉPTETI SORON KÍVÜL

RENDŐR EZREDESSÉ

MOLNÁR GÁBOR r. alezredes urat,
a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
bűnügyi igazgatóját, megyei rendőrfőkapitány-helyettest


SZEBENI LEHEL r. alezredes urat,
a Terrorelhárítási Központ kiemelt főtanácsadóját


TŰZOLTÓ EZREDESSÉ

BÁNER ATTILA tűzoltó alezredes urat,
a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
igazgató-helyettesét



BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI EZREDESSÉ

TÓTH GÁBOR bv. alezredes urat,
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettesét



RENDŐR ZÁSZLÓSSÁ

FICZERE ZOLTÁN r. főtörzsőrmester urat,
a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség, Határrendészeti Alosztály járőrét


MAGYAR KRISZTIÁN ZSOLT r. főtörzsőrmester urat,
a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Sárbogárdi Rendőrkapitányság,
bűnügyi technikusát


LUKÁCS ESZTER r. főtörzsőrmester asszonyt,
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Miskolci Rendőrkapitányság, Vasgyári Rendőrőrse Rendészeti Alosztály járőrét


NAGY GÁBOR r. főtörzsőrmester urat,
a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály ellenőrző motoros járőrét



TŰZOLTÓ ZÁSZLÓSSÁ

KIRCHHOFER JÓZSEF tűzoltó főtörzsőrmester urat,
a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét


BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ZÁSZLÓSSÁ

DÉNES PÉTER bv. főtörzsőrmester urat,
a Nostra Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
foglalkoztatási felügyelőjét



KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

RENDŐRSÉGI TANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ

HABRANYI LÁSZLÓ r. főtörzszászlós úrnak,
a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának


SZIRÁCZKI TIBOR JÓZSEF r. főtörzszászlós úrnak,
a Készenléti Rendőrség, Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Lovas Alosztály járőrvezetőjének



MAGYARORSZÁG CÍMERÉVEL ÉKESÍTETT
ARANYGYŰRŰ EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

PROF. DR. BEDROS J. RÓBERT úrnak,
a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosának


SEIKO ÓRA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ

KISS ZOLTÁN r. főtörzszászlós úrnak,
az Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály szolgálatparancsnokának


MOLNÁR SÁNDOR r. főtörzszászlós úrnak,
a Siófoki Rendőrkapitányság, Balatonföldvári Rendőrőrs nyomozójának


DR. SIPOS ISTVÁN ny. r. ezredes úrnak,
a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Ráckevei Rendőrkapitányság
volt munkatársának


SZÉP MÓNIKA bv. törzszászlós asszonynak,
a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főápolójának


ZSOLNAY KÉSZLET EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ


DR. BUDAHÁZI ÁRPÁD r. százados úrnak,
az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársának


MIKUS ZSUZSANNA r. főtörzszászlós asszonynak,
a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, Határrendészeti Osztály Határrendészeti Alosztály szolgálatparancsnokának

 

 

Fotók: Csattos Pál