A 12 pont, avagy „Mit kíván a magyar nemzet.”

A 12 pont születése

A párizsi forradalom hírére 1848. március 3-án Kossuth Lajos felirati javaslatot terjesztett az országgyűlés elé, amelyben az érdekegyesítést és a belső reformokat jelölte meg célként, a birodalom népeinek pedig alkotmányt követelt, amelynek később fontos szerepe lett a bécsi forradalom kitörésében. Az alsótábla a javaslatot azonnal elfogadta, és feliratban javasolta a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a független, nemzeti kormány felállítását.

Másnap a reformer politikusokat tömörítő Ellenzéki Kör is megvitatta a felirati javaslatot, melyből hiányolták a sajtószabadság, az évenkénti országgyűlés és más intézmények tételes megemlítését. Ezért március 12-ére – Irinyi József megfogalmazásában – elkészült a 12 pont első változata, amelynek tartalma jóval túlment az eredeti felirati javaslaton. Ez a változat egy bevezetőt is tartalmazott, amely kijelentette, hogy a nemzet immáron az alkotmány teljes reformját igényli, részeredményekkel már nem elégszik meg.

A radikális pesti ifjúság a Pilvax kávéházban elhatározta, hogy a 12 pontot a március 19-i József-napi vásáron a vásározók elé terjeszti. A bécsi forradalom március 13-i kitörése, valamint az, hogy a bécsi tanuló ifjúság a rendekkel elfogadtatta a március 11-i petícióját, felgyorsította az eseményeket. Március 14-én az elégedetlen ifjúság – Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál vezetésével – cselekvésre szánta el magát, és a Pilvax kávéházban úgy döntött, hogy másnap reggel tüntetést szervez Pest-Budán, valamint az egész városban kihirdeti a 12 pontot.

A 12 pont a „nagy nap” során

Március 15-én reggel, a 12 pontot is magában foglaló kiáltvány megfogalmazása után, mind a négyen a Pilvax kávéházhoz mentek, mellükön háromszínű kokárdát viselve, ahol Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A költeményt nagy tetszéssel fogadták társai. A kávéházból tíz-tizenöten indultak az orvosi egyetem felé, ahol Petőfi újra elszavalta a Nemzeti dalt, míg Jókai a kiáltványt olvasta fel a diákoknak.

Az Egyetem térre induló, időközben 3-400 fősre duzzadt tömeghez folyamatosan csatlakoztak az emberek. Az Egyetem téren már több ezren hallgatták az újra elszavalt Nemzeti dalt és a proklamációt. A számban és lelkesedésében is egyre gyarapodó tömeg Landerer és Heckenast nyomdájához indult, hogy kinyomtassa a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Ez a következő pontokban sorolta föl a magyar nép követeléseit:


A 12 pont volt az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseinek összefoglalása

Délután a Nemzeti Múzeumnál már tízezres tömeg zúgta Petőfi után az esküt: „Rabok tovább nem leszünk!”. Elhatározták, hogy kiszabadítják Táncsics Mihályt a budai Vár helytartótanácsi börtönéből, majd hatfős tárgyalóbizottságot alakítottak a Pest Város tanácsával való egyezkedésre. A tanácsterembe betóduló 300 fő és az épület előtt várakozó 10-15000 fős tömeg hatására a városi tanács elfogadta a 12 pontot, majd aláírta és lepecsételte annak egyik kinyomtatott példányát. Ezt követően átvonultak a budai Várba, ahol Nyáry Pál, Klauzál Gábor és Rottenbiller Lipót a Helytartótanács elé terjesztette a 12 pontot. A húszezres tömegtől és a bécsi forradalomtól megrémült tanács alelnöke, gróf Zichy Ferenc fél 6 körül engedett a követeléseknek. Megtiltatott minden katonai beavatkozás, eltörölték a cenzúrát és Táncsics Mihály börtönajtaja is megnyílt.

1848. április 11-én, az utolsó magyar rendi országgyűlésen V. Ferdinánd király elfogadta az úgynevezett „áprilisi törvényeket”. A törvénycsomag jórészt a pesti forradalom 12 pontjának törvénybe foglalása volt, amely biztosította a magyar országrész polgári demokratikus fejlődését, és Magyarországot lényegében rendi államból parlamentáris állammá alakította. Noha az április törvényeket a forradalom leverését követően az új, neoabszolutista kormányzati rendszer eltörölte, azok a magyar politika viszonyítási alapjává váltak, és részint megvalósultak az 1867-es kiegyezéssel, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia idején végbement közjogi fejlődéssel.

A 12 pont értelmezése

Mit kíván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.
A sajtószabadság a polgárjogok egyik alapvető szimbóluma. 1848. március 15-én éppen a 12 pont első pontjának nyomatékosítása végett indultak útnak a márciusi ifjak a Landerer és Heckenast nyomdához. A korabeli Magyarországon cenzorok figyelték a nyomtatott sajtót és megakadályozták a nemkívánatos írások publikálását. Az áprilisi törvények elismerték a sajtó szabadságát, amely azonban a szabadságharc leverése után ismét megszűnt. Az 1867-es kiegyezés tette ismét szabaddá a magyar sajtó útját.

2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
1848-ban nem létezett magyar kormány, így nem léteztek minisztériumok sem. Az irányítást az udvari kancellária, a kincstár látta el. Hazánk legfőbb kormányszerve a Magyar Királyi Helytartótanács volt, amely 1723tól 1848-ig állt fenn. A forradalmat követően alakult meg az első felelős magyar kormány gróf Batthyány Lajos vezetésével. A szabadságharc leverése után, az abszolutizmus korában Ferenc József visszaállította a kancellária intézményét, amely a kiegyezésig működött. Felelős kormány csak 1867 után alakult meg újra, miniszterelnöke Andrássy Gyula volt.

3. Évenkinti országgyűlést Pesten
A parlament meglehetősen rendszertelenül ülésezett ekkoriban, a forradalom idején nem pesti, hanem pozsonyi központtal. Az országgyűlést kizárólag az uralkodó hívhatta össze, ám semmi nem szabályozta ennek gyakoriságát vagy hosszát, így többnyire akkor hívta össze az országgyűlést, ha az udvar érdekében állt, például adóemelést kívánt végrehajtani. A forradalom után kiszélesedett a választójog, az új parlament 1848. július 2-án ült össze. A szabadságharc leverése után Ferenc József, megkoronázatlan magyar uralkodó csak 1861-ben hívta újra össze az országgyűlést, amely csak a kiegyezést követően kezdte meg folyamatos működését.

4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
A törvény előtti egyenlőséget sokkal szűkebb értelemben követelték, mint ahogyan a 21. században értelmezzük. A célok között nem szerepelt általános és titkos választójog, ez akkoriban radikális álláspontnak minősült. Alapjaiban a nemesi előjogok helyett a polgári jogrendszert kívánták létrehozni. A vallások között sem volt egyenlőség. A Habsburgok hagyományosan a Vatikán szövetségesei voltak, ennek megfelelően a katolikus vallásúak előjogokat élveztek más vallásúakkal szemben. Az áprilisi törvények kimondták a felekezetek közötti egyenlőséget és törvényesítették az unitárius egyházat.

5. Nemzeti őrsereg.
A Batthyány-kormány hatalomra kerülésekor nem volt az országnak önálló katonai ereje. Az 1848 júliusában összeült országgyűlés elfogadta az őrsereg felállításáról szóló törvényt, „a személyes és vagyonbiztonság, a közcsend és belbéke biztosítása” érdekében. A nemzeti őrseregben nem hivatalos katonák szolgáltak, feladatuk a városok és falvak rendjének biztosítása volt.

6. Közös teherviselés.
A nemesi előjogok sarkalatos pontja az adómentesség volt. A közös teherviselés ennek felszámolását jelenti, vagyis a nemeseket adófizetésre kötelezte. Az áprilisi törvények emelték jogerőre a közös teherviselést.

7. Úrbéri viszonyok megszűntetése.
A jobbágyok a földért cserébe úrbérrel fizettek. Az úrbéri viszonyokat Mária Terézia rendelte el 1767-ben. Az úrbérnek számos formája létezett: a munkavégzéssel (robot), a terménnyel (dézsma), a pénzzel vagy ajándékkal történő fizetés. Az úrbéri viszonyokat az áprilisi törvények szüntették meg, ám a felemásra sikerült jobbágyfelszabadítás miatt hatása még a 20. században is érezhető volt.

8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
A feudális bíráskodás alapja az úriszék volt, amely a földesurat bírói jogokkal ruházta fel: a földesurak hoztak ítéletet a birtokaikon élő jobbágyok vitás ügyeiben, mely ellen a helytartótanácshoz lehetett fellebbezéssel fordulni. A polgári normák szerint azonban a törvénykezésnek függetlennek és mindenki számára egyenlőnek kell lennie, ezt az igény fogalmazta meg a nyolcadik pont.
 
9. Nemzeti Bank.
Magyarországnak a reformkorban nem volt önálló jegybankja, amely a pénzügyeket szabályozta és felügyelte volna, azt az Osztrák Nemzeti Bank látta el. A forradalmat követően a magyar kormány a Pesten székelő Magyar Kereskedelmi Bankot ruházta fel jegybanki szerepkörrel, a szabadságharc leverését követően elakadt a kezdeményezés. Az első önálló magyar jegybank végül csak 1924-ben alakult meg.

10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
A Habsburg Birodalom keretein belül nem létezett önálló magyar hadsereg, a magyar ezredek az egységes császári hadrendbe tartoztak. A Batthyány-kormány 1848 májusától az önálló magyar hadsereg szervezésébe is belefogott: fél éven belül már 100 ezer főből állt a magyar honvédség. A szabadságharc bukását követően megszűnt az önálló magyar haderő, az 1867-es kiegyezés pedig közös osztrák-magyar hadsereg felállítása mellett döntött.
 
11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsátassanak.
Demokratikus jogok hiányában a császári udvar a politikai ellenzék működését ellehetetlenítette, tagjait bebörtönözte. A kor legismertebb politikai foglya Táncsics Mihály volt, akit 1847-ben sajtóvétségért tartóztattak le. Táncsicsot 1848. március 15-én szabadították ki börtönéből a márciusi ifjak és a hozzájuk csatlakozó forradalmárok.

12. Unio.
A török hódoltság következtében a késő középkori Magyarország három részre szakadt, és megalakult az önálló Erdély (1541). A törökök kiűzése után a Habsburgok nem csatolták vissza Magyarországhoz Erdélyt, hanem külön fejedelemségként kezelték. Az utolsó pont Erdély és Magyarország egyesítését követelte, amelyet az erdélyi országgyűlés 1848-ban meg is szavazott. A szabadságharc leverését követően visszaállították 1848 előtti státuszát, az egységet az 1867-es kiegyezés hozta meg.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Menü

Főoldal

Navigáció